Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

- 5« gulyásra vagy pörköltre volt szükségük, elkapta lábáról a legjobb ürük egyikét, felhajította a vállára és megvárván annak a jámbor juhásznak is az elvonulását, vitte egyenesen oda arra a rejtett tanyára, a hol azok a legények már élesztették a tüzet. Könnyű és biztos munkája volt ez mindig, s kifizeti neki magát még ma is; mert az a gyámoltalan birka csak nyög egy nagyot, de se nem harap, se nem rug, se nem ordit, se nem bőg, ha a négy lábáról lekapják. Benne volt ő „az ő idejében" a balatonmenti hires vármegyék minden hires esetében, de arra mindig jól vigyázott, hogy „nagyobb baja" ne essék; pedig azok közül, a kik az ő kezén megfordultak, sokan oda kerültek a vármegye „száraz fájára" is. A tömlöczben töltött idejének ugyan se neve, se menynyisége, s annak a sok „ hájoszlató "-nak is, a mit ott kapott, se szeri, se száma; de ő azért itt van ma is, egészségesen mint a makk, s annak a soknak, a mit megért, még a nyoma se látszik meg rajta. Hej, azok voltak csak a szép idők! Volt elég mindig mindenből; s még akkor is, ha egyszermásszor szünetelt a „nagy munka," csak csöppent valami, ha nem csurrant is. De most . . . most, már régen megváltozott minden: az idők is, az emberek is . . . meg ő maga is; a régiek elpusztultak, az ujak elfajultak, s ő maga is, mintha más ember volna, mint annakelőtte . . . még tisztességes nevét is elvették az emberek, s csak fakukacznak hivja ma már mindenki. Nem jó időjárás ez a mostani . . . csak alighogy csikoroghat benne a becsületes ember!