Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „faliczita"

nak ez ellen,- a kik eddig még mindig fa nélkül maradtak, habár valamennyire Hezitáltak is. Folyik a munka tovább és mentül kevesebb lesz a még eladó fa, annál elkeseredettebb harcz tör ki azok között is, a kik előbb jó szívvel engedték át ezt vagy azt a fát a sógornak, komának. No de vége szakad ennek is. Megtörténik, a tüz mellé gyülekezve, a külömbözetek kiegyenlítése. Az egyik azt akarja tudni, hogy ő összesen hány fát vett és hogy ezeknek micsoda számaik vannak; a másik el akarja cserélni a fáját azzal, a melyet a komája vett. Többen vagy fizetnek még, vagy most kapnak csak vissza az ő nagy pénzükből. Ezt az időt felhasználják sokan egy kis falatozásra, a mi bizony nagyon is elkél már mindazoknál, a kik még túl nem estek rajta. A tűzön már nincsenek fahasábok, egy roppant nagy parázshatár az egész. Itt most kotorják ki belőle a szépen megpirult kolompért és osztogatják fünek-fának; ott szalonnát pirítanak vagy a füstölt kolbászt sütik meg öles ágasra szúrva, mert a tűzhöz közel se lehet férni a nagy hőségnek miatta. De a szántódi halászgazda találta el a legjavát: az éjjel fogott keszegeket sütötte meg azon frissiben, jól besózva, paprikázva és a maguk zsírjában. Ebből ettek az urak is, a kik pedig csak tudják, hogy mi a jó. E közben öreg este lett az erdőn, s bekövetkezik az általános „czihelődés" ; indulnak az emberek s hosszas „elkövetkezés"-ek után megy ki-ki hazafelé. Az urak nagy része, engedve a kasznár ur szives meghívásának, stácziót tart a pusztán, a hol ők is segítik elkölteni, ez egyszer gyertyavilágnál,