Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Erdőégés

— 29 — a harangokat; a kiknek szekerük van, fogjanak be rögtön és rakják fel az embereket, a mennyi csak felfér s a szükséges szerszámokat: ásót, kapát, fejszét; mert az égő erdőt nem vizzel, nem fecskendezővel, hanem megfelelő intézkedések mellett, csak azokkal az apró szerszámokkal lehet, ha lehet, eloltani. A törvény nagy büntetések terhe alatt kötelezi a községeket az erdőtüzek oltására; de az erdész, nem bizva ennek hatásában, napszámbért igér mindenkinek, a ki arra a nagy munkára kiáll. Ő maga lóhalálában vágtat ki a vész színhelyére s a biróra bizza. hogy a lassan czihelődő embereket összeszedje s utána kivezesse. De mennyi sok drága idő telik el ebben, mily óriásivá fokozódik a hatványban gyarapodó vész, mire az a lomha munkaerő a helyszínére kiérkezik ! Száz meg száz hold úszik már abban a borzasztó lángtengerben, melynek a hősége már messziről is kiállhatatlan. A mi intézkedés most még útját vághatná a baj továbbterjedésének, az egy fél óra múlva már nem alkalmazható. Az összefutott erdőőrök s néhány a mezőről odasietett ember lézeng ott tanácstalanul; de a szerszámokkal ellátott emberek százai, a kilóié, most már elkerülhetetlen szükség van, hogy a czél elérethessék, még mindig késnek, még most se érkeztek meg! Végre kezd népesedni a tüz környéke. Először a majorok felszedhető cselédsége, majd innen is, onnan is a szomszédos községek kisebb-nagyobb mennyiségű népe, egymásután érkeznek oda.