Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Erdőégés

megtalálta ott a maga táplálékát bőségesen; meglelte az ő életét, mely sok más élet halálától volt feltételezve. Parányi kis kékes füst keletkezik a nyomán, mely csakhamar nagyobbodik és kiveti magából a legelső lángnyelvecskét. Annak a gondatlanul tovahaladó embernek csak egy mozdulata, egyetlen egy taposása kellett volna, hogy elhaljon az a kis csira, a melyből oly hamar növekedett megfékezhetetlenné a veszedelem, óriássá a pusztulás. Az a kis lángnyelv megkapta a tavalyi perjebokor elszáradt szárait, a melyekről czikázva szaladt a csörgő sárga levéllel megrakott szomszédos bokor tövébe, a hol vastag halomban feküdt a zörgő haraszt. Itt már hangos ropogást idéz elő a vigan tánczoló láng és szürkévé változott az égnek törő füstcsomó; de egy ember most még megbirkózhatnék vele, mert el tudná szigetelni a tőle két lépésnyire kezdődő sűrűtől, a hol a leveles suhángok, mint a kender, ugy szorongnak egymás hátán. Ha az a láng, mely most még ott a magában álló bokorban lakmározik, beleharapott ebbe a végtelen sűrűségbe, akkor az Isten legyen irgalmas, kegyelmes minden szerves életnek, a mi itt kapcsolatban, összefüggésben van egymással. Pedig nincs mentség. Az az éhes láng már eszi magát a kis térségen át a sürü felé; csak egy arasznyi helyecske választja el még, mely azonban csak egyetlen rövidke pillanatig képes már tartóztatni a nagy veszedelmet. De oda ért, ott van immár a sürü szélén s duskálódik a fácskák tövein felhalmozódott leve-