Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

— 200 — — Megállj! — hangzik feléjük minden oldalról. Egy lövés dördül el s egy vadorzó felbukott. — Fák mellé! — kiáltja a vadorzók vezére; s mindenki egy-egy fa törzsét használja vértjéül. Igy néznek egymással farkasszemet sokáig. Időközönkint szól a puska, ha itt vagy ott fedezetlen testrészt látnak. Sokkal könnyebb dolguk volt a • vadászoknak, kik előbb már rejtve lévén a vadorzók előtt, ismeretlen helyekről küldözhették golyóikat oda, a hová egy-egy vadorzó menekült. A lövések mind sűrűbbé váltak, s már több vadorzó nyögte a kapott sebek fájdalmait. Ez dühbe, a düh pedig meggondolatlanságba sodorta őket: kitörtek. Altalános puskaropogás és sürü jajkiáltás volt az eredmény. — A lábakra, csak a lábakra! vezényelt az erdőmester. De a kilőtt golyónak nehéz meghatározni az útját. Sok láb meg volt már lőve, de többen már halva vag}' haldokolva feküdtek az avaron. Többen szerencsésen elmenekültek, de egy csapat még erősen lődözött a vadászokra, a kiknek sorában is már nem egy sebesülés történt. Utóbb már birokra keltek egy helyütt:. Albion hidegvérű fia, és az a hevesszenvedélyti Kutasi Kuth Lázár hömpölyögtek a földön. Itt gyors segítségre volt szükség, de lőni nem lehetett arra a veszélyes ellenségre. Magát a golyóknak szabadon kitéve, egy magyar gróf szaladt oda és súlyos handzsárjával egy csapással hasította szét a vadorzó fejét.