Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

— I

92 — De ott a központon feltűnt utóbb a fel-felsziporkázó tüz is, mely még világított, habár órák óta nem élesztették. Alakokat azonban a tüz körül, a távolság miatt, látni még nem lehetett. Egy roppanás azonban, a mint Valaki egy korhadt ágra lépett, mozgást idézett elő a tüz mellett. Előtűnt egy álló ember alakja; az őr tehát nem aludt. Figyelt a neszre s készen tartotta puskáját. Azt hihette, hogy vad zörgött ott. De a közeledő, mind szűkebbé vált embergyürii neszt idézett elő köröskörül s valószínűleg gyanús alakokat is pillanthatott meg már, mert ijedt, rémes ordítással kiáltotta: — Csülökre! — Hajrá! - volt a válasz köröskörül. Egy pillanat alatt talpon volt mind kilencz a vadorzó s szaladt, ki merre látott. — Megállj! — hangzott itt is, ott is; lövés volt rá a válasz. Ez jel volt a többi lövésre; ropogott a puska s zörgött a golyó és vágott ólom a meglőtt fatörzseken. Itt kétségbeesett birkózás,, káromkodás, amott fájdalmas jajgatás, vagy ordítás és általános zavar mindenütt. Végre, erős tusa után, tisztult a helyzet Öt vadorzó megkötözve kezén - lábán erősen, kettő pedig ott fekszik meglőve, de életben mindegyik. A másik kettő elmenekült; lövéssel-e vagy a nélkül ? ki tudná megmondani ? De egy erdőőr is ott fekszik vérében; ugyanaz, kit otthon álmából vert fel a villámos csengetyü El volt lőve mind a két lába szegénynek!