Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

kik a falubeliek tanúságával alibit bizonyítottak, erős tagadásban vannak azon bizonyítékkal szemben, hogy a menekülésük közben eldobott puskáikat megtalálták s nekik megmutatták. Azok a puskák nem az övéik, ők azokat sohase látták; nekik nincs és nem is volt puskájuk; ezt hajtogatták mindegyre. A faluban se akadt senki, a ki azokat a közszemlére kitett mordályokat ismerte volna. Az erdőőrök pedig csak távolról és sötét homályban látták akkor azokat a vadorzókat s igy meg se esküdhettek arra, hogy ezek azok, a kik őrájuk lődöztek. Ilyen körülmények között szinte bizonyos volt, hogy a bíróság kénytelen lesz őket felmenteni és az ítélet kihirdetése után azonnal szabadon bocsátani. És csakugyan : az az ítélet felmentő volt mindkét vádlottra; de azért — egyiket se bocsátották szabadon. Vége volt már a vádlottak kihallgatásának, a tanuk szembesítése is megtörtént s a vád- és véd-, beszédeket is meghallgatta már a bíróság; csak az ítélet kihirdetése volt még hátra. A birák visszavonultak tanácskozni, a közönség várakozásteljes suttogást hallatott s az a két vádlott nyugodtan tekintett az „általuk nem ismert" rozoga, rozsdás puskákra, a melyek, mint kudarczott vallott corpus delict»-k. szinte szégyenkezve feküdtek ott az elnöki asztalon. A birák visszajöttek s egyenkint foglalták el helyeiket az emelvényen.