Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A tolvajpuskás

— 162 — fiatalos árnyában leheveredett is: azok az állatok útjába vetődtek és rábámultak az ő okos fekete szemeikkel. Mintha csak azért keresték volna fel, hogy gúnyolják és a kötelesség megszegésére csábítsák. A vizet szomjazó Tantalus kinjai kicsinyek, elenyészők a vért szomjazó vadász kinjai mellett, ha ezt a szomjúságát ki nem elégítheti. A szenvedély birokra kel minduntalan s mindnagyobb erővel a kötelességérzettel; s ha hiányzanak az el nem mozdítható fizikai korlátok, a kötelesség erkölcsi fegyverei rendszerint gyengéknek bizonyulnak a szenvedély folytonos vasmarku ostromlásaival szemben. Az ész, az akarat felesel, perbe száll a hússal, az idegekkel és ezekkel szemben — többnyire pervesztessé is lesz, ha a csáb hosszantartó és folytonos. Elkábult, öntudatlan állapotban, mintegy önmagától esik meg egyszer csak mégis az oly irtózatot keltő első lépés, a mély maga után vonja a többit, a nagyobbakat is s a mely elvisz oda, a honnan csak ritkán, csak ha nagyon erős, térhet vissza a megtévedt lélek. * Tavasz van, a fák már lombosak; zöld immár az erdő és a bársonyos pázsit alatt eltűnt a tavalyi korhadt falevél; a rigó fiait eregeti s a kakuk belenevet a fülemile siró énekébe; jó kedve van az imposztornak, mert tudja, hogy az a gyanútlan gébicspár a galagonyabokorban az ő falánk fiát eteti a saját vérének rovására. Örvend ennek a szép életnek minden: a fa és fü, mely téli álmából ébredve, uj életet él; a vándormadár.