Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Chasselas Rouge

•éjszakák s ezek fénylő riigyeket fakasztanak a venyigén Szemeket, amelyek épp oly kíváncsian, epedőn és szerelmesen kukucskálnak a világba, akárcsak egy felsőbb leány valóságos szemei a lesütött, bársonyos pillák alól. Beszélni még nem lehetett, mert a növények csak Jeveleikkel tudnak beszélni, mikor a szellőben ingatva azokat, suttognak velük; hanem a szemek játéka az már megkezdődött s a szomszédok már pillantásaikkal félig megértették egymást. Gohér napról-napra jobban érezte, miként melegszik föl szíve az idegenből jött kis leány iránt s amint egymásután bontogatta ki friss zöldben mosolygó lombját, minden fuvalomnál csak ő felé fordult vele és kúszó kacsait hozzája nyújtotta át a keskeny utacska túlsó felére. Minden jel arra mutatott, hogy a legény heves udvarlása viszonzásra talál, noha eleinte a szerelmesek nehezen értették meg egymást. A kis franczia a heves magyar beszédre elejével csak egyre azt tudta suttogni: — Oui, oui monsieur! — De ez az udvarlónak elég volt arra, hogy megértednek és boldognak érezze magát. Mire a szerelem valódi időszaka, a virágzás elkövetkezett, Gohér és a kis Chasselas szívében megérett az első boldog szerelem. Elkövetkezett a bűbájos május, a langyos esték és a csillagfényes éjszakák kora s egy ily bűvös estén a párocska sajátos nyugtalanságot érzett, valami várakozásteljes, megfejthetetlen érzést. A pirkadó hajnal aztán meghozta a magyarázatot. Finom, édes illat terjengett az egész szőlőhegy fölött, a szőlővirág illata s a Gohér és a kis franczia tőke apró fürtjein is megjelenték az igénytelen kis virágok és velük az odaadó boldog szerelem kora. Boldogan szívták föl egymás illatát s örömmel látták virágjuk helyhén az aranyszárnyú méhet, mely döngicsélve szállt egyikükről másikukra s mint becsületes közvetítő az édes vámmal dúsan megrakodva távozott. Nem csökkent a boldogság ezentúl sem, sőt még növe-« 94 M-