Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A nyárfa

látniok, a zörgését hallaniok kellett. Az alkonyi szélben zúgó nyárfa, mintegy szétterjesztett karokkal álló óriás, úgy meredt az égbe az alatta nyüzsgő titokzatos boszorkánykonyha fölött. Legközelebbi találkozásunkkor fejedelmi díszben üdvözölt a nyárfa. Vakító fehér hermelinpalástot öltött, valami csodálatos szűzi fehérségű prémet, amelynek szálait művészi tündérkezek szövik s a téli nap meghinti csillámló drágakövekkel. Dér lepett el mindent távol és közel. Minden fűszálon apró kristálykák sorakoztak s a fákat egy-egy gyönyörű karácsonyfává varázsolta télapó művészi szeszélye. Az én kedves nyárfám valóságos kiállítási darab volt s minden ágacskáját roskadásig ellepte drágalátos csipke gyanánt a ragyogó fehér szövedék. Valósággal merényletszámba ment, ha egy-egy otromba varjú föltelepedett reá és himbálódásaival és ügyetlen szárnycsapkodással leverte róla a tündéri kezek művét. Egész lavinákat ontott alá egy-egy ilyen látogató, de még kegyetlenebbül bánt el a rövidéletű pompával a nap. Délfelé melegen kezdte ontani barátságos sugarait s ahová azok elértek, ott összeroggyant a dércsipke finom szövedéke s a meginduló hullás és csöpögés néhány óra alatt véget vetett az egész dicsőségnek . . . Újra itt van a nyár. Péter Pál napja úgy hívogat, úgy invitál, hogy a hívásnak ellenállani nem tudok. Le nem küzdhető vágy kél szívemben, látni az első kepéket, amint sorba rakja azokat a munkás szorgalmas keze. Megfigyelni az anyányi vadgalambok falkáit s a fiatal vadréczék csapatait, amint kivonulnak, hogy a fölszabadult tarlókon kedvükre lakmározzanak. Hallgatni az arató leányok dalát és azt a másik leírhatatlan konczertet, amelyet a nádas rejtekében csapnak a nádi verebek. Ezek a kirívó részletei egy nagy összbenyomásnak, amelyek hamarjában leginkább emlékébe ötlenek az embernek és ezt az összbenyomást nem kisebb művész kelti, mint -i-i 87 w-