Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Emlékek a szikről

fénynél úgyszólván észrevehetetlen, különösen, ha a sáilczot kivülről vízzel locsoljuk meg, hogy a víztükréhez hasonlóan csillogjon. A táj első benyomása a lesgödörből sajátos és feledhetetlen. A szemmel egy magasságban ingó, fodrosodó víztükör mintha összezsugorodnék, majd mintha végtelen tengerré szélesednék ki. Ha a szél erősbül és a sáncz oldalát locsogva veri a hab, azt véljük, hogy gyorsan és nesztelenül úszunk, vagy inkább suhanunk a lesgödörrel együtt. A látóhatár szegélye eltűnik szemünk elől, csak a mosolygó égbolt hatalmas kupoláját látjuk alul és fölül, mintha a semmiségben úsznánk s a táj kiemelkedő pontjai, fák, tanyák, kútgémek délibábként fürödnének a kék végtelenben. Épp oly emelő, tán még szokatlanabb és inkább megkapó látvány ez, mint amilyet magas hegyek keringő csúcsáról élvezhetünk. A néma bámulat ez ünnepélyes perczét csak hangulatosabbá teszi egy-egy dörrenés, amint zúgva járja be a vizek birodalmát s a szélkiáltó mélabús füttye, melynek falkái alacsonyan csapongva szántják a levegőt. Korán jöttünk. A nap még csak most kezd szállóra hanyatlani s a szik legérdekesebb vadja még a vetéseken tanyáz, vagy legfeljebb czéltalan kóborlással húz egyik helyről a másikra. Jelentkeznek is már egyes kisebb csapatok, zagyva gagyogásukat mindenfelől hallani, de az igazi húzás alkonyatkor kezdődik. Mikor az első pír kigyúl a nyugati égen, hűvösebb szél suhog el leshelyünk fölött, élénk mozgalom támad a vizeken s a puszta ezernyi titokzatos hangjai közül kiválik az öreg gúnár komolyan integető szava: Gál Ádám ! mondja a nyomában szárnyalóknak. — Klára! Klára! felelget összevissza a fiatalabb népség, mire az öreg tojók lepörölik őket: — Gigágágá, gagaga, giga! Toronymagasan húz az első csapat leshelyem felé. Nem türtőztethetem magam s odapörkölök. Pattog a serét a kemény tollpánczélon, zúgva kaptat föl az egész falka az ég felé, 76