Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Irigy csukák

sötét ibolyakékig. Egészen elmerültem ennek a remek színjátéknak a szemléletében. Gyönyörködtem benne, amint szeszélyesen tört tónusokban szűrődött át a sűrű vágás lombtalan szövevényein. Szinte elfeledkeztem ártatlan összeesküvésünkről. Elfoglalta figyelmemet a rigók egy-egy halk füttye, riasztó rebbenéseik és titokzatos fészkelődéseik a bokrok mélyén. Lövések dörrenései riasztottak fel hirtelen elmélyedésemből. Önkénytelenül az égre tekintettem, nem mintha szalonkát vártam volna, mert ennek a lehetőségében csakugyan kevés bizalmam volt, hanem kerestem az esti csillagot, a szalonkák esti mozgalmának közhit szerint a legbiztosabb jelét. A csillag még nem tünt fel. A lövés tehát korai volt, vagy valami kóbor ragadozónak szólott. Aki próbálta, tudja, hogy szép tavaszi estén, szalonkalesen jól és kellemesen telik az idő, ha az eseményekben nincs is valami nagy változatosság. Időközönként réczecsapatok zúgtak el a fejem fölött, sörétnek el nem érhető magasságokban, vagy egyéb, tavaszi vonulásukban lévő vándorok hangjai szóltak a magasból. Beállt a sötétség és a társaság víg terefere közt verődött össze a főiénián. Elsősorban persze mindenki a lövés eredményét kutatta. Fortunatus büszkén mutatta föl a zsákmányt és hangosan beszélte, hogyan s miként jött, miként esett stb. Jó apánk csak hallgatta egy darabig türelemmel, végül bosszúsan dörögte oda nekem: — Mégse szép, hogy ez a kölyök úgy tud hazudni, mintha könyvből olvasná! Majd alkalomadtán a »kölyköt« vonta félre és szemrehányást tett neki: •— Mi az ördögöt puffogtál, mielőtt én kiáltottam, úgy ahogy megbeszéltük? Még a zsidócsillag sem volt az égen s te már nem állhattad tovább. — De hát mit tehetek én arról, ha jön a sneff — mentegette magát a gyerek egész bátran és még hozzá hangosan. Ez már több volt a soknál s mi beavatottak egész elszörnyűködtünk ezen a merészségen. -w 71 w