Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A krivosjei farkasok

ilyen korúak sem, — az általános zűrzavarban anyjuktól elszakítva és a lövöldözéstől megfélemlítve, a hajtók kezeügyébe került. Stévó és Gyúró nem szalasztották el az alkalmat, bekerítették és elevenen elfogták őket. Föl is nevelődtek a dragalji erőd kazamátáiban s mikor az állomást elhagytam, utódaimra hagytam őket örökségül. Legnagyobb sajnálatomra szolgálati kötelességeim meg nem engedték, hogy a Biela-Górában vadászi hírnevünkön esett csorbát ott a helyszínén kiköszörülhettük volna. Időnk lejárt és vissza kellett térnünk Dragaljba. De azért a boszú órája mégis ütött. A Biela-Góra farkasaihoz nem lehetett ugyan többé szerencsém, amit most is élénken sajnálok, de azért elégtételt vettem magamnak azokon a farkasokon, amelyek Montenegróból látogatnak át a dragalji erőd tövébe. A montenegrói határ csak egy jó puskalövésnyire esik a vártól. Mérsékelt emelkedés vezet a montenegrói határ felé s a hegynek túlsó lejtője már a fekete hegyek országához tartozik. És itt meg kell engedned nyájas olvasóm, hogy egy kevésbbé szép helyre, t. i. a szemétdombra vezesselek. A dragalji erőd szemétdombjára, mely néhány lépésnyire az erőd külső falától a montenegrói határ felé fekszik. Ha nem is eszthetikus, de fontos sztratégiai pont ez különösen reánk farkas-vadászokra nézve, mert a késő őszi és a téli hónapokban az arra vetődő farkasok világért sem mulasztják el ezen a helyen látogatást tenni és szemlét tartani, vájjon a legénységi konyha hulladékaiból nem található-e ott az ő fogaiknak megfelelő falat. A bástya fokán föl-alá járó őr szemeláttára jelennek meg és nem zavartatják magukat a csontok felkapkodásában. Merészségüket a helyi viszonyok eléggé megmagyarázzák. Amint az első derek beállanak s a marhát az erdei legelőkről lehajtják, az éhesen csatangoló farkasok létfönntartásuk egyetlen forrásától elesnek. Téli életük koplalás és tengődés. A vadállomány igen csekély s ami van is, a kopár sziklák nyiltterületén -M 28 W- 4*