Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A krivosjei farkasok

góczra s ezért futó lépésben feléje siettem. Szerencsére a derék legénynek a meglepetésen kívül egyéb baja nem esett. Amint később elbeszéléséből kivettem, a lövéstől megrémült farkas valósággal hegyibe rohant s a különben elég bátor férfiút ily módon ijedt zavarba hozta. Időközben teljesen besötétedett s így éjjeli táborhelyünkre vonultunk. Táborunkat ama hegyüstök egyikében ütöttük fel, amelyek erre a vidékre annyira jellemzők. Tölcséralakú hatalmas mélyedések, amelyek eredetüket valószínűleg a kilúgozott mészkőzet süppedésének köszönik. A bennük összegyűlő csapadéknak lefolyása semerre sincs s az összegyülemlő nedvesség a talajba szivárog. Az üst lejtőit vagy sűrű bozót, vagy üde gyep takarja. Az idők folyamán ezekben az üstökben gyűlik meg némi termő talaj a kőzetek málladékából és korhadt növényi részekből. Odakint a kopár karszton ezekben a hegyüstökben húzódik meg egy kis agrikultura. A krivosjei paraszt fölkapálja a tölcsér lejtőit és beveti azt többnyire kölessel. A mi tölcsérünk lejtői is gyönyörű gyeppel voltak kipárnázva s a néhány méternyi üstfenéken kényelmesen elhelyezkedtünk. Gyúró akkora máglyát rakott, hogy egy ökröt meglehetett volna sütni mellette, leölte az egyik magunkkal hozott bárányt és vígan forgatta a pecsenyét a nyárson. A finom pecsenyeszag, vagy talán a közvetlen közelben kipányvázott öszvéreink szimatja, csakhamar vendégeket csábított oda. A vak sötétben nem láthattunk tovább, mint ama néhány lépésnyire, amelyet a pattogó rőzse piros fénye bevilágított. Azontúl kezdődött a sűrűség és sötétség titokzatos birodalma. Eleinte csak halk kaszmatolás zaját lehetett hallani, lopakodó léptek óvatos puha csörtetését, amelyen észre lehetett venni, hogy a lépkedő csak éppen annyi zajt okoz, amennyit a száraz harasztban el nem kerülhet. Nyilvánvaló volt, hogy a tölcsér széleit kémkedő farkasok járják körül s hogy bátorság és elszántság nem hiányzik náluk, annak elegendő bizonyítékát -« 25 M-