Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ősember

ismerkedtem én össze az én ősemberemmel a felső Nyitra vidékén, ahol a Nyitra fűz- és égerligetek közt kanyarog kavicsos ágyában, csillogó vize fölé fészkel a búgó vadgalamb s partjai fölött sikoltva szálldos a drágakövek színeiben pompázó jégmadár. A folyót szegélyző smaragdzöld réteket és a völgy szélén elhúzódó televény szántóföldeket szorgalmas tótocskák művelik. Az egész völgy nem széles és egy jó torkú ember kurjantása áthallatszik egyik széléről a másikra, ahol már a cserlombos erdők kezdődnek. Mindig magasabbra emelkednek a lejtők, az északi oldalakat sűrű bükk s gyertyánból nőtt surjánosok takarják. Mindig élesebb a levegő, mindig szűkebbek a völgyek, mindig hidegebb a patak csobogó vize s végül kezdetét veszi a fenyvesnek komor birodalma. Elhal minden emberi zaj s mozdulatlan, sötétfekete, komor némaságát csak nagy ritkán szakítja meg a fekete harkály vijjogása. Alant sötét, komoly tónusok, fenn a végtelen sugárzó fényözön. A mozdulatlan természet mintha saját szépségének bámulatában merülne el. A merev nyugalmat csak egyetlen mozgó pont zavarja meg. Egy sötét pont az étheri magasban. Prédára leső kánya, mely szárnycsapás nélkül nyugodt méltósággal rója köríveit az ég ragyogó azúrján. Gyönyörű őszi napon feleségem és én ősemberünk kíséretében kopózni voltunk a Ptacsnik előhegyei között. Az úri társaságot Miso, a tőrülmetszett bocskoros vadőr egészítette ki, egyszersmind hű gondozója és vezetője érdekszövetkezetünk négylábú tagjainak, akik névszerint: Vezér, Dudás és Frndzsalkó, mind érdemesek arra, hogy külön-külön leírjam őket. Vezér hatalmas sárgafejű fekete kopó, egész megjelenésében maga az erő és a méltóság. Akkor már a tizennegyedik évében járt, ami egy sokat strapáit kopónál valóságos mathuzsálemi kor, ilyen korban más vadászkutya 110 M-