Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 2. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/2

MÁSODIK RÉSZ - ÖTÖDIK SZAKASZ - Dr. HILBER ViNCZE (fordította dr. LENDL ADOLF): Szárazföldi most élő és diluviumbeli csigák

779 Összefoglalás. 1875. Cyclophoriis Martensianus MOELL. MOELLENDORFF, ib. II., p. 120, T. III., fig. 3. — Irodalmi források MOELLENDORFF-ÍÓI, ugyanott, 1882. p. 275. Nagy átmérője 24 mm. A száj magassága 12 mm. Kis « 20 mm. « « szélessége 11 mm. Magassága 21 mm. A héj vastag, gömbölyded, spirája meglehetős magas ; finoman vonalozott, fényes ; köldöke szűk. A három első kanyarulat barnás, a két következő pedig fehér, világosbarna sugárirányú csíkokkal ; az utolsó kanyarulat felső oldalán láthatunk ezen kivid még öt megszakított, világosbarna szalagot is. Ezek e szalagok és a kanyarulat alsó oldalán levő hasonló színű és szintén megszakított szalag között széles fehér köz van, mely épen a héj kerületére esik. A héj alsó oldalán igen keskeny szalag is van, mely világosbarna pontokból van összetéve. Az öt kanyarulat igen domború ; a héj csúcsa gömbölyű, sárga szaruszínű ; a héj szája kerek ; a szája széle kettős, a belső 4?éle összefüggő, ellenben a külső nem. A héj fedője nincsen meg. Köldökének szűk volta nem egyezik meg a génus jellemével. Termőhelye: Kiang-szu tartománya, Csing-kiang-fu városa. (3 élő példány, de ezek közül csak az egyik kinőtt.) Más termőhelyeit MOELLENDORFF sorolta fel (1. c.). MOELLENDORFF oly tágkörűnek tekinti ezt a fajt (C. Nankingensis HEUDE és C. pallens HEUDE e faj varietásainak tekintetnek), hogy kétségtelennek tarthatom azt, hogy az itt leírt példányok is e körbe valók. ÖSSZEFOGLALÁS. Ezen dolgozatnak épen úgy, mint hasonló irányú más munkáknak is, melyek igen terjedelmes országok faunájának csak kis részét tárgyalják, legfőbb eredményei új alakoknak leírásából és már ismert fajokra vonatkozó új adatok, új sajátságok ismertetéséből és új termőhelyek felsorolásából állanak. A recens fajokra vonatkozólag néhány megjegyzést kell ide fűznöm ; azokat értvén t. i., amelyeknek leírása végén meg van említve, hogy élő példányokban gyűjtettek. Feltűnőnek látszik az, hogy a transcaucasiai Fruticocamphylaea subgenus két képviselője : cfr. Helix a Stoliczkana és H. Heudci Keleti Tibetben is előfordul. Mindkettő annyira megegyezik e subgenus többi fajaival, — eltekintve a belső ajak hiányától -— hogy kétségtelenül ezen csoportba sorozhatom azokat. Azonban kétségesnek és különösnek találtam azt, hogy a Zonites (Aegopis) genusnak is vannak képviselői e területeken, mert jelenleg főképen a Földközitenger környékén, délre az Alpesektől van elterjedve, habár déli Németország tertiaer és diluviális rétegeiben is található.* Jogosultnak vélném, hogy a 728—729. lapokon felsorolt Helix fajok számára új alnem képeztessék ; minthogy ezek termete a Furticicola-kéval egyezik ugyan, azonban az ő vastag szájperemükben a Fruticold-tói eddigelé kizárt jellemvonással birnak. Buliminus Belae és B. Anceyi sajátságosan alakult köldöküket tekintve annyira eltérnek a Zebrina-fajoktól, hogy ennek alapján egy újabb csoportot lehetne belőlök alkotni, amely csoportba idővel újabb alakok is felvétetnének. Buliminus Kreitneri és az a Helix-faj, melyet species nova innominata-wak neveztem, szintén nem oszthatók be az eddig elfogadott csoportok egyikébe sem. Ezek új csoportoknak első képviselői ; de e csoportok körülhatárolása csak akkor lesz lehetséges, ha több anyaggal fogunk rendelkezni. * ALBERS-MARTENS, Heliceen.