Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 2. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/2

ELSŐ RÉSZ - NEGYEDIK SZAKASZ. Tamul (dravida) tanulmányok - BEVEZETÉS

BEVEZETES. i. MIRŐL VAN A SZÓ? Már első tanulmány-utam bevégeztével, tehát a közép és éjszaki Turánság legtöbb népeinek színről-színre látása után erős volt azon meggyőződésem, hogy az egykor több törzsű, de jelenleg egységes nemzetünk a közép és éjszaki Turánságban mint külön egyediségű népág áll s hogy ekkép nyelvünk édes-testvéri rokonságban nincs sem a KözépTuránság főbb nyelveivel (mint Japán, Mandsu, Mongol és T.-tatár), sem a Turánság éjszakra szorított asteroidjainak a Cuomi- vagy Finn-féle népecskéknek kétes minőségű nyelveivel. S így képzelhetni örömem, midőn 1878-ban Gróf SZÉCHENYI BÉLA úr áldozatkészsége folytán Kelet-Indiában időzésünk alatt a dél-indiai nyelvek egyikének szótárát átlapozva azt láttam, hogy nyelvünknek a közép és éjszaki Turánság nyelveiben hiában keresett, vagy csak amolyan nyelvészeti Procrustes-műtét által megtaláltnak hitt elemei csaknem azonos alakban éppen Dél-Indiában, tehát a mesék után indult keresés ellenkező irányában vannak. Azóta 12 esztendő múlt el, de a Dél-Indiában megpillantott vezércsillag a hontalanság 11 éve alatt sem tünt el fajunk eredetét kereső lelki szemeim elől s így érthetni, hogy amaz idő alatt a legmostohább körülmények között sem valék képes lemondani arról, hogy néhány emlékbe kapott könyv segítségével Dél-India főbb nyelveit tanulmányozgassam úgy, a mint egy minden oldalról elhagyott, hontalan vándor tehette. Nem hagyott nyugton azon meggyőződés, hogy az őszinte magyar nyelvészet, ha csupa kenyérkereseti mesterség nem akar lenni, az irodalom és történet nélküli néptöredékek kétes minőségű nyelveire nem szorítkozhatik, hanem főtekintetét Dél-India régi irodalmu nyelvei felé kell hogy forditsa, annyival is inkább, mert már Ven. R. CALDWELL püspök a délindiai nyelveket az éjszaki Turánsággal általánosságban összehasonlító nyelvtanában (Comparative Grammar of the Dravidian Languages) rámutatott, hogy ama nyelvek az éjszaki Turánságban a nyelvünkkel együvé osztályozott nyelvek rendébe sorozhatok. Ha én turáni fajú nem volnék s gyermekkorom óta nem sovárgok vala az eredetünket takaró sürü homály mögé jutni, meglehet, én is beértem volna a rokonság amaz általánosságban való kimutatásával, s nem törődtem volna azzal, hogy a magyar nemzet által fizetett, tehát hivatalos nyelvészei miként igyekeznek a Turánság legelferdültebb nyelvecskéire alapítani egyoldalú tanaikat. Minthogy azonban turáni fajú vagyok s a dél-indiai nyelvek tanulmányozása arról győzött meg, hogy amaz általánosságban reá mutatott rokonságot határozottabb és meggyőzőbb alakban kell a nemzet tudomására hozni : azért küldém be 1887-ben Beirut városából az Erdélyi Múzeum-Egylet kiadványai számára kilencz évi tanulmányozgatásom rövid kivonatát ily czím alatt «A Tamul nyelv a Turáni Nyelvek Sanscrit-ja». Természetesen a tamul nyelvet nem azért neveztem sanscrit-nak, mintha az oly bonyolult és nehéz volna, mint a sanscrit, hanem azért, mert valamint ez a legrégibb irodalmu nyelv az árya nyelvekre nézve : éppen úgy a tamul nyelv a turániakra nézve, ezek közzé nem