Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1

ELSŐ SZAKASZ Bevezetés gróf Széchenyi Bélától

XXXVIII Bevezetés. Eme kirándulásom alatt néhány antilopon, egy rókán és egy nyúlon kívül egyéb vadat nem láttam.* Felkerestem újra a taotai-t, ki, mint rendesen, nyájas, mosolygó arczczal fogadott, angol burnótot szipákolván, melylyel megkínált. Úgy mondá, hogy Tzo elindulásom előtt még látni óhajt és szóval válaszoland második levelemre. Napok múltak, már nagyon nyugtalan valék, az igért audientia még mindig váratta magát. Április 14-kén végre újra fogadtatám a nagy úr által. A Yamen udvarában lengtek a selyem zászlók. Midőn K

REITNER úrral belovagoltam, felhúzták a Tzo lakása feletti fő lobogót (az nagy, négyszögletű, sötét meggyszínű, melyre fekete jegyekkel volt neve kihimezve). Tzo TZUNG TAN fél parádéba volt öltözködve. Beszéd közben arra kértem, hogy leveleimet kegyeskedjék expediáltatni, Közöttök volt egy a Tsungli Yamen-hez intézett is; egy másik Li H

UNG CSANG számára. Erőnek-erejével azt akarta, hogy leveleim szövege fordíttatnék számára le, a minek természetesen ellenszegültem és hallatlan, jogtalan követelésnek bélyegeztem. Végre úgymond: «az Európába czímzett leveleim mehetnek, de azokat, melyeket én a Tsungli Yamen-hez és Li H

UNG CSANG-hoz intéztem, joga van látni és azok lefordítását követeli». Láttam, hogy vén rókával van dolgom, de túljártam az eszén. Kinyilatkoztattam, hogy ezen leveleket megfogom semmisíteni. Később azonban mégis találtam módot, hogy az említett levelek rendeltetésök helyére eljuthattak. Nem egyszer ismételte, hogy jó szíve van, hogy javamat akarja, s mutatta kezével, hogy a mit beszél, az szivéből ered. Elmondá nézeteit Ili tartományról, Kuldcsáról s az oroszokról. Ezek röviden e néhány tételbe szoríthatók: «Khina egy talpalatnyi földet sem engedend át az orosznak; igaz bár, hogy Ili szegény, alig ér valamit, és hogy egy ottani kormányzónak a tartása, fizetése felenné a tartomány jövehasonlítanak a «new foundlandi» ebekhez, csakhogy szélesebbek, erősebbek, szemükben több tűz villog, fejük rövidebb, a homlok szélesebb, foguk hatalmasabb. Nagy csontokat őrölnek szét közöttök. Ugatásuk meglepő ; a legmélyebb hang mit kutyánál hallottam, és búsan kong, mint a harang. Ugatásáról, mely egészen sajátságos, meg lehet a tibeti kutyát ismerni. — Szinök fekete, végtagjaik sötét vagy világos barnák. Olyan színű a sűrű és rojtos fark alsó része is, melyet mindig karikásan tartanak. A szem felett egy hasonszínű pont van. Szőrük oly sűrű, hogy lábszáruk alsó része látszik csak ; bundájuk leginkább a medvééhez hasonlít. Három kutyámnak Diandu, Dianga, Diama volt neve, mi tibetül azon barna szin különbségét jelzi, mely a szemfeletti ponton van. E három kutya ketteje, néhány nap múlva hozzá szokott az európaihoz, csak a harmadik .Dianga' (melyet később agyon kelle lőnöm), tovább egy hónapnál, nem tudott hozzánk szokni. Egyszer kezemet harapta át, máskor ujjaimat, melyek néhánya új körmöt váltott. Ez gyönyörű, szilaj vadságú eb volt. Az nap, midőn vettem, egy esztendős disznónak harapta keresztül nyakszirtjét. E disznó- és tyúkölő passió-ja folyvást pénzembe került. Mindennek neki ment. A legkellemetlenebb az volt, hogy lovaimnak és öszvéreimnek rögtön lábába harapott, ha közel jöttek. Midőn Bürmában az első bivalycsordát meglátta, feliramodott az egyik hátára és az egész csapatot elriasztotta. Könyezett szemem, midőn e bátor ebet agyon kelle lőnöm, mert .Diandu' harapásától egy gyógyíthatatlan sebet kapott. Utolsó időkben már hozzám szokott. Koponyája a nemzeti muzeumban látható egy tibeti medvekoponya mellett, szemfoga és állkapcsa nem gyengébb emezénél. — E kutyákat Lytang és Batang vidékén szereztem. — Munkám folyamatja alatt még visszatérendek a tibeti kutyákra. * Feljegyzendőnek vélem, hogy Szo Csau-ban április 2-án, daczára a hideg időnek és havazásnak láttam az első büdösbankát (Upupa epops). Igaz, hogy néhány napra rá tavaszodni kezdett.