Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1

ELSŐ SZAKASZ Bevezetés gróf Széchenyi Bélától

Bevezetés. XXXIII az aknákat nem müvelik. A szegény népnek alig van tüzelő anyagja. Száraz füvet éget és a homokból keresi ki az áradások által hozott fadarabokat, inkább faszemetet; ezt aztán összesöpri és rostára dobja. Vasfurót (sondeur) is használnak, azt i—2 láb mélységre fúrván a homokba. Ha fára találnak bökni, azt legott kiássák. «La Ho Ku»-tól naponként 30—40 kis kápolna látható, hegyen, bérczen, szebb helyeken. Ezek inkább kőből vagy téglából épült kis oltárok, rendesen egy-két láb magas és hat-nyolcz hüvelyk széles román alakú ablaknyílással. Sokszor csak egy ily nyilás van, máskor kettő-három is. Az oltáron egy vagy több, agyagból gyúrt, égetett, festett istenségek. Senki nem bántja azt, bár könynyen és szabadon hozzá lehet férni. A buta imádja, a művelt keblét szánalom tölti el. Az eddig bejárt határokon a népesség irányunkban rossz indulattal viseltetett ; ugyanezt más utasok is tapasztalták előttünk. Meglehet, hogy ezt nagyrészt európai ruházatunknak köszönhettük. Ha nálunk, bárhol khinaiak jelennének meg nemzeti öltönyükben, szintén csoportok által kísértetnének, alkalmasint az utczafiúk és a «mob» hahotája között. A különbség csak az, hogy Khinában sokkal szemtelenebbek és arczátlanabbak. Ha csak a «Yang Kvei Tze» idegen ördögök) rivalgásánál maradna és annál, hogy kíváncsiak, tolakodók, az ember fel sem venné. De sokszor kihivó állást foglalnak el, nagy tömegekben egy-két idegen ellen, azokat mindenfélével, a mi kezük alá jut, dobálni kezdik, kutyát uszítva ellenük. Nem egyszer hajigáltak minket narancshéjjal, répával, földröggel, kővel s petardákkal, melyek lábaink előtt pattantak szét, és a melyek némelyike talált is. Üvöltés és ujjongás között levénk több ízben a falvakból kiűzve «et ce n'est pas agréable d'étre dans la situation d'un chien dans un jeu de quilles». Ilyen scénák csak akkor adták elő magokat, ha egyedül jártunk. Alihelyest egy matróz vagy katona volt velünk, a tömeg hahotázni nem szűnt meg, de bizonyos távolságban maradt és megbecsülte magát. A népesség szegénynek látszik, de egészséges kinézésű és délczeg, megtermett legényekkel találkozni nem ritkaság. Tin Tze Kuan-ban nem volt könnyű teherhordó öszvért vagy lovat kapni, mert a nagy éhség alatt nagy részöket felették. A mulákat az állam használja fel Tzo TZUXG TAN seregeinek ellátására, vagy azok egyes nagyobb kereskedők tulajdonát képezik. Aíár előre tudatta velem a helybeli mandarin Csu VEN SZEN, hogy a teherhordó állatok nagyon drágák lesznek. Értettem, hogy mit akart vele mondani. Khinában, a világ legolcsóbb országában, a hol egy ötöd krajczár értékért is kaphatni valami ennivalót, a külföldi sehol kényelmet, hanem csakis mindenütt piszkot és rondaságot találva, drágábban utazik, mint Európában, mert egyre csalják, lopják. LAN katonai mandarin kérésemre kivételkép a seregből kölcsönzött néhány lovat (természetesen jó drágán). Indulásom napján el is küldötte azokat. Ezen