Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. 1. köt. Budapest, Kilián, 1890-1897. 3 kötetben / Sz.Zs. 1411/1

Előszó

VI

II Előszó. tudományos kutatásaim tárgyává, az azért történt, mert ezen világrész, mint az emberiség egyik fő bölcsője iránt, kiváló érdekkel viseltetém, sőt még azon reményben is ringathatám magam, hogy eljutandok oly helyekre, hol őseink nyomára találandok, vagy oly népekre és törzsekre, melyek velünk magyarokkal faj- és nyelvrokonságban vannak. Ezen eszme lehetőségének megvalósítása volt a varázs, mely folyvást buzdított, serkentett, mely csüggedni nem hagyott és melyből sok nehéz és leverő pillanatokban uj erőt merítheték. Utam megkezdése előtt három évet fordítottam rá, hogy magamat kellőleg i r . ' előkészítsem. Tanulmányoztam az Ázsiáról irt legnevezetesebb munkákat, valamint e világrész legjelesebb utazóinak leírását a látottakról, észleltekről és tapasztaltakról. Megismerkedtem ezen utazók néhány legkitűnőbbjével, tőlök kérvén némi felvilágosítást és tanácsot. S midőn végre eléggé tájékozottnak éreztem magamat, minden tevékenységemet arra fordítottam, hogy oly egyénekre tudjak szert tenni, akik hivatásuknak, kiki a saját szakmájában, tökéletesen megfeleljenek. Midőn utitervemnek híre elterjedt, sok oldalról, külföldről is, kaptam levél vagy kérvény alakjában felszólítást egyesektől, akik felajánlván szolgálatukat, óhajukat fejezték ki, hogy engem követhessenek, habár a világ végéig. — Számtalan ily levél van birtokomban, jeles férfiak részéről is, kik magoknak előbbi időkben már mint utazók és kutatók hírnevet tudtak szerezni. Természetesen gyengédtelenség volna részemről nevüket felsorolnom, minek utána másokra esett választásom. Óhajom oda irányult, hogy ha lehető, ily expeditióra minden tekintetben ajánlható, tudományban jeles, szakmájukban kitűnő egyének közreműködését Magyarországon nyerjem meg: «á tous les coeurs bien nés, la patrie est chére». — De őszintén megvallom, ez választásomra nézve nem volt döntő befolyású, ha netalán hazafiatlannak tűnnék is fel. Én nem mindennapi képzettségű egyéneket kerestem és nem törődtem avval, hogy mily nemzet gyermekei. Szerintem a tudománynak, valamint a művészetnek nincsen határok közé szorított hazája. Az egész emberiség tulajdona az, értelmének és nemesebb törekvéseinek legdicsőbb vívmánya. — Ott fejlődik és díszlik az legjobban, ahol ápolják, kedvelik és megértik. Választásomban azonban kezeim bizonyos fokig kötvék valának, mert két nagy nemzet jelesebbjei közreműködését megnyerni nem hittem czélszerünek. Angliát és Oroszországot értem. Ez a két hatalom az, melyeket Ázsia népei / ismernek, melyektol rettegnek. Éjszakról a «fehér czár» egyre terjeszti határjait, míg India császárnője délről hasonló szellemben működik. Azon véleményben valék, hogy ha ezen nemzetek tagjai lennének kíséretemben, ez, a szabadságukra és függetlenségükre annyira féltékeny ázsiai népeknél — Ivhinát is ide értve' — aggodalmat keltend, mely kitűzött utam elé számos akadályt gördíthetne. f Érett megfontolás után, kihallgatva számos szakférfiak véleményét, válasz-