Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

80 hely végén kiugrott és a magasra emelt farka végén látható tiszta fehérség után Ítélve, erős futást igért. Barátom tátott szájjal bámult egy guttapercha bábhoz hasonló. „Az istenért! csak most ne szóljon", suttogám. — Ott a róka, suttogja az vissza. — Ott megy, látom, s mi is nem sokára utána indulunk , hacsak ön nem találja azt visszariasztani. A róka ezalatt egy dülön át egy másikba ugrott. Most az ideje, és azon helyre a hol a róka kitört, nyargalván s ott megállva a Tally ho away! ösmert jelt adtain. Most pedig, kérem, hallgassunk, mert nem feladatunk a kopókat a nyomozástól elhívni, a huntsman-nek pedig már tudtára adtuk , hogy kitört a vad. Kiáltásunkra néhány kopó felénk vágtatott. Y o i doit, Termagant! Az öreg eb megállván ugy nézett rám , mintha mondani akarta volna: miért fárasztasz a kereséssel, hiszen te láttad merre ment s rá vezethetnél ! Nem tehetem, öreg nénikém ! Y o i dóit, there! Ekkor az értelmes öreg eb, orrát a föld felé ejtvén, egy ordítás'után elhaladt, W hill is oda érkezett ez alatt egész falkájával. Kalapommal mutatván neki a vad által vett utat, barátomhoz fordultam : — Eddig mint látja ön, mondám, még mindig elöl vagyunk, de most már iparkodjunk, hogy a helyet meg is tarthassuk. Az első akadály előtt figyelmeztetvén előbb barátomat, hogy ügyelne a vezető kopókra, midőn azokat már túl láttam volna „come 011" szóval mind barátomat, mind pedig szürkémet még egy kis sarkantyú érintéssel is bátorítottam, biztatván, a falka nagyobb részével egyszerre ugrottam a sövényen át. Ezalatt W h i 11 is elényomult s Claret nevű kanczáját egy sürii sövényen átemelvén a falka bal oldalán