Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

NEGYEDIK FEJEZET

68 mondani, hogy csak jól esik, ha az ember érzi, hogy van valami alatta, s hogy a vér csak szép szó, mert egyedül csak a csont hordja a vért. Lovaimat megtekintvén, elismerte ugyan hogy szépek, s hogy ugy néznek ki, mintha tudnának futni, hogy lábaik is, kérésemre megtapogatván azokat, erőre nézve meglepők, azonban hozzátevé azt is, hogy inkább szeretné, ha több csont- és több húsra találna nálok. Nem szeretem, mondá — s egy előttem ismeretlen kitételt használva — „ezen ostorvágásoka t," rá mutatva azon helyekre, hol a lovak inai látszottak. Másnap vadászni mentünk , s szerencsénkre egy jól futó rókára akadtunk. Én egy ötévesen ültem, melyet N e wmarket-ben vévén, belőle vadászlovat képeztem. A csont és hús pártolója igen jól ment; én szerényen utána nyargaltam. Mármár 20 perczet tartott a futás, a kopók nem haboztak és alig volt hangjok hallható. Ekkor kiérvén egy nyilt vidékre , könnyű szántáson látom kis barátomat nagyon elfoglalva részint azzal, hogy lovát együtttartsa, részint pedig helye megtartásával. Most, vagy soha ! — gondolám magamban : egy kis leczke nem fog ártani. Lovam, melyet eddig visszatartottam, csak három negyed sebességével ment. Könnyeden meghúzván a zabla szárait, bevettem fejét s egyúttal éreztetvén vele a sarkantyút, az előttem lovagló mellett oly gyorsan haladtam el, mint a sürgöny-vonat az áruvonat mellet. „Nos mit mond ön most az ostorvágásokról ?

u kérdém mellette elsuhanván. Látván , miként sarkantyús bokáit működteti, gondolám magamban: nem érünk messzire a csontés hússal. Szerencséjére a szerencsétlennek nemsokára egy dombon túl elfogták a kopók a vadat, s barátom lassan ügetve odaérkezett azon pillanatban, midőn a falkavezető (hunts-