Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

HARMADIK FEJEZET

55 Reá ülvén ugy érzém magamat, mintha egy dorong lett volna alattam ? szája meglehetősnek látszott ugyan , de nem sokára gallopba-véve öt, midőn az első akadálynak vezettem , érzém, hogy oly erővel rohant neki, hogy a legerösb kéz-, kar- és kantárral is megbirkózhatik. Az ugrás, melyet tön, oly nagy volt, hogy azzal egy jócska folyón is átrepülhetett volna. Megcsendesítvén ismét a sövény felé vezettem. De a mint azt megpillantó , ugy rohant feléje , hogy érezvén, miszerint megtartani képtelen vagyok, a legvégsőre is el valék készülve. Az akadálytól néhány lábra kezdette repülő ugrását, s hátulsó lábaival a sövénybe akadván, kevés liija volt, hogy annak túlsó oldalán föl nem bukott. Megállítván leszállottam róla, és a kapun át, elkerülve minden ugrást, vezettem haza. — Kár! hogy e lovat meg tudták csikó korában szelídíteni. Nem tudom milyen lehet s t e e p 1 e-c has e-ben ? de annyi bizonyos előttem, hogy a ki azt abban lovagolja, jól meg fogja magat fizettetni s még akkor is keservesen keresi fizetését, de egy úr, ki vadászni akar nem fizettetik, hanem fizet, s azért követelheti is, hogy öt kellemesen hordja lova. Ön ugy tehet, a mint kedve tartja; de annyit mondhatok, hogy ha e d... t vadászaton akarja lovagolni, — nyakával játszik. Az olyan lovak, melyeket vezetni nem lehet, történhetik, hogy bukás nélkül elmennek egy darab ideig; de ha egyszer elfáradtak, akkor ugy bukhatnak az első akadályon át, hogy többé föl nem kelnek. Ezután jött a kis s t e e p 1 e-c hasé kancza. Külsője csinos és jó lóra mutatott, de egyszersmind bizonyos félénkségét árult el, jeléül annak, hogy mint futó-ló gyakran túlterheltetett. Rá ülvén, még inkább meggyőződtem. Lépése bizonytalan , gallopja s ugrása igen szépek, csakhogy a kézben