Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

MÁSODIK FEJEZET

34 függ : mennyire engedik vagy parancsolják körülményei, alkotása, hajlamai ezen rugékonyságnak gyakorlat által tovább kiképezését is? Láttunk számtalan tánczost, gyaloglót stb., kik még negyvenéves korukban sok erőt s annyi rugékonyságot fejtettek ki mint akármelyik húszéves fiatal; de ha fiatalságukban felhagynának a gyakorlással, negyvenes korukban alig lenne több hajlékonyság csontjaikban, mint egy vastag tölgyfa rúdban. Gyakran hallottam mondatni, miszerint a négylábúak nem látszanak oly hamar elveszteni a ruganyeröt mint a kétlábuak, s valóban feltűnő is az, hogy amig egyrészről látjuk, miszerint már koros lovak széles és magas ugrásokban vetekednek a négy- és ötévesekkel, egy csak harminczéves férfiú nem képes a 18-éves ifjúval testi gyakorlatokban mérkőzni. De ámbár ezeket vizsgálni nem feladatom, ugy hiszem, képes volnék azt egyszerűen megmagyarázni. Nem bizzuk a lónak hajlamára akarja-e vagy sem folytatni azon gyakorlatokat, melyek megkívántatnak arra, hogy megtartsa a futás- és ugrásra szükségelt erőt; sőt ellenkezőleg azon lovakat , melyek 10—14-éves korukban rendkívüli ugrásaikkal leginkább megnyerik tetszésünket, folytonos gyakorlatban tartjuk, s ezáltal megmentve erejökel, rugékonyságukat, képesek lesznek addig, míg csak egészségük engedi, a legnagyobb erő és ügyességnek kifejtésére. De adjunk egy bizonyos lovat oda egy öreg uri embernek, ki azt csupán sétalovaglásra használja, s hagyjuk azt nála 14-éves koráig, két— ségkül tapasztalandjuk, miszerint mind a ló, mind a vele aránylag egykorú öreg ur egyenlő ügyetlenséggel fognának egy kétöles árkon átugrani. Az ildomitás — melynek az állat szintúgy mint az ember