Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

ELSŐ FEJEZET

17 Meg kell vallani, miszerint semmi félénkségét sem árult el, s habár igen gyakran lova nyakán s egyszer másszor a nyergen kiviil is volt és kévéssé emlékeztetett a rhodusi óriás szoborra, s mindamellett hogy még többször ült a kantárszárakat megeresztve függő helyzetben , mind ennek, mondom , daczára, igen bátran lovagolt neki mindennek. A futás körülbelül három mértföldre terjedett minden check *-) nélkül, mi elég arra hogy a lovat sebességéből kivegye. Ha lovad azon állapotban, melyben van , még sokáig bir menni — gondolám magamban , az idegenre czélozván — nagy csoda lesz. Nem sokára látom a sárgát egy sövény-átugrás után elejével összeroskadni. Oh ! már nem sok kell! Oda jutánk már. M az e p p á n k ekkor a megszelídült lovat sarkantyú közé kapván, egy mély szántáson végig kergeti. Ho! ho ! gondolám, ha igy megyünk nem igen lesz módunkban a másik dűlőt elérni. Rövid idő múlva nyakát elnyújtván , a szegény sárga egy nagy sóhajtás után megállott, mintha a földhöz lett volna szegezve. Másnap egy hasonló állapotú pej lovon jelent meg az idegen ur. Örömmel hallottam tőle, miszerint derék sárgája tökéletesen helyreállott. Az idegen csodálkozását nyilvánítván a fölött, hogy sárgája kiállótt; „ne csodálkozzék ön, viszonzám, a ló nincs conditioban s minden boszorkányság nélkül jósolhatom önnek , hogy ma is ugy fog járni, ha ovatosabban nem lovagol, mert pej lova sincs rendes vadász-állapotban." Ezután a conditio felett s annak következéseiről kezdénk beszélni, ha a lovak nincsenek helyes állapotban. Tanácsomat kikérvén az idegen, beszédemet igy folytatáin: *) Check, midőn a kopók a nyomot vesztve, fejőket felvetik s megállnak. VAD. KÖNYVE. 2 1