Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436
HATODIK FEJEZET
Ill 15 marok '2—3 hüvelyk azon magasság, melylyel a ló hosszasan galoppirozhat, s a mely minden vidéknek s mins den hosszú futásnak megfelel. M u 11 i n s lovát — a mint látta ön — egészen eleresztve vezette ugyan a viznek, de ez, lovaira nézve — melyek azt már, ha nem többször, százszor bizonyosan átugrották — nem tesz különbséget ; azonban ha egy más, hosszú galop-ugrásu lovat ugy vezetnének annak, az vagy bele esnék, vagy pedig strideját (— galop-ugrás) nem tudván kisebbíteni, a szükségeltnél öt lábbal is nagyobb ugrást kénytelenittetnék tenni. Atalában háromféle ugrás van, a melytől a legbátrabb lovasok is szoktak tartani, nevezetesen : a korlátok, a viz és a falak. Mindamellett hogy nein sorozom magamat az imént emiitett lovasok közé, még nincsen kifogásom egyik akadály ellenében sein, — föltéve, hogy lovam jó erőben érkezik oda és ismeri munkáját. Részemről a közönséges sorompón való ugrást eléggé biztosnak tartom, inert a föld melyről kezdődik az ugrás rendszerint jó s kemény, a ló az ugrás magasságát tökéletesen megmérheti, és végre nem is oly magas mint a sövények, melyek rendesen előfordulnak. A vizzel tele árkokat ritka ló szereti , s igen gyakran megfordulunk azok előtt; én sem kedvelem azokat, azonban az ugrás nagy személyes veszélylyel nem szokott összekötve lenni, legfölebb egy kis hideg fürdő, s legroszabb esetben, ha t. i. röviden talál a ló ugrani, egy derék-rándulás lehet következménye. Falon át, nézetem szerint, csaknem a legbiztosabb ugrások történnek , s ezek talán legkevésbé veszélyesek; a lovas és lova egy araszig megítélhetik az ugrást s egy-két kőnek leütése még nem von bukást maga után; oly falak pedig, mik