Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

ÖTÖDIK FEJEZET

95 szükségesnek véltem önt» figyelmeztetni, nehogy ha azok valamiképen, a kerítés mellett volnának még, a baj megessék. Azonban látva, hogy azok egyenesen elényarga nak, nein mulasztottam el önt a G o o n szókkal menésre biztatni. Mindamellett is nem titkolhatom ön előtt, miszerint az öreg Will ekkor is roszalólag rázta meg fejét, ezáltal mintegy tudtomra adandó, miként nincs helyén az, hogy mi az egész falkát előre nem bocsátva, már odább nyargalunk. Tanulja meg ön azt átaljában, hogy sohase kell azon vonalon lovagolni, a melyen a falka megyen, hacsak nem haladott volna ez már nagyon el, hanem mindig a falkától oldalt, s még pedig a mennyiben lehet szél mentében, mi — azonkívül hogy nem lovagol igy a seen t-be, még azért is igen ajánlható, mert a vad szeretvén szél mentében szaladni, a történő fordulatoknál az, ki e szabályt követi, többnyire földet és időt nyer a falka feléje fordulván s a kanyarodás ezáltal inegkisebbülvén; továbbá a szél arra hozván a hangokat, ha a falka el is talál esetleg rejtve lenni, a fül utasít merre vannak a kopók és mit mívelnek? Ezeken kivül, ha ön jövőre is akar rókára vadászni, még egyet kel! ajánlanom. Egy ismerősöm katonatisztnek neveztetvén ki, azt tanácsoltam neki, hogy minekutána ö felsége tisztet csinált önből, ön csináljon katonát magából; s hasonlólag ajánlanám önnek : a sors által lovasnak levén teremtve , képezze ki ön magát mint vadász-lovas. Ezzel azt akarom mondani, miszerint az oly telivér s p o r t s m a n-ek mint péld egy Beaufort vagy Cleveland hgek és minden valódi master of hounds, egy rangba helyeztetvén azokat kik a kópékkal játszanak s a kik vadászaton nem