Rodiczky Jenő: A hazai vadászat multjából és jelenéből / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1434

Szárnyasvad

Szárnyas-vad. Boníinus, Cuspinianus és Oláh leírásaiból tudjuk, hogy hazánkj a középkorban mindenféle szárnyas vadban — fajd, fáczán, szalonka, gerlicze, fogoly, húros madarakban bővelkedett. Erdélyre vonatkozólag meg azt irja Heltai Gáspár, hogy «találni ott különb különbféle madarakat, zakányokat, vad pávákat, jeles sólymokat». A fövadhoz számított siket- és nyirfajd különben a Kárpátokban és Csikszék erdeiben ma is gyakori. A hol ez a két fajd egymás szomszédságában él, a siketfajdtyuk és nyirfajdkakas, ritkábban a siketfajdkakas és nyirfajdtyuk után származó középfajdnak (Tetrao medius) nevezett korcsok is találhatók. Ilyent lött 1877. évi április havában néhai Budoif trónörökös és észleleteiröl vonzó leirás maradt reánk. A császármadár, melyet a zoologusok külön nembe soroltak s a székely ad normám Haselhuhn mogyoróstyuknak nevez, 17 vármegye kivételével hazánkban elég gyakori, kivált Máramaros, A.-Fehér, Csik, Gömör-Kishont, Sáros, Ung, Liptó, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Szeben vármegyékben. Thurzó György nádornak kedves pecsenye lehetett, mert nejéhez intézett leveleiben többször emlékezik köszönettel az efféle küldeményekről; p. 1602. október 10-én a Buda alatti táborból és 1607. február 21-én Kassáról irt leveleiben mondván: «Az császár madarakat, mint én édes szerelmes társamtól, igen nagy jó néven vettem. Az Ur Isten adja, hogy ezután is küldhesse nagy jó egészségben stb.»* Maga pedig 1604. nov. 7-én hat darab császármadarat küldött nejének Tepláról. A szalonkákról Oláh** megjegyzi, hogy azoknak nincsen oly nagy becsük mint Francziaországban és Belgium* L. Bethlenfalvi Thurzó György levelei nejéhez. Budapest, 1876. II. k. ** Oláh, Hungaria XVIII. t. 399.