Rodiczky Jenő: A hazai vadászat multjából és jelenéből / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1434

Dúvadak pusztítása

Dúvadak pusztítása. Dúvad gyűjtő névvel a ragadozó, kártékony emlős állatokat illetjük. Ezen a czimen rokonok Erdei és Atta Troli. Mindkettőt «kedélyes» melléknévvel is illették; nem hiába, hogy a legenda szerint Assisi Szent Ferencz előtt illedelmesen kitért a szembe jövő vadkan, a kihez igy szólott vala a szent: Édes barátom, vadkan! Térj ki az utamból . . . A maczkót (Ursus arctos L.) kedélyesnek mondják, ha gyűrűvel az orrában tánczolni látják. De nem annak tartja ám az az ismerősöm, a ki egy medvevadászat izgalmaitól — megőszült. Az erdei medve a felsömagyarországi és erdélyi Kárpátokban, kivált azok északi részében való havasain, valamint a középhegyek erdőiben még nem megy ritkaság számba ; ezt nemcsak Bielz mutatta ki Erdélyre nézve, a mult század ötvenes éveiben, hanem még e századnak végén is teritékre jutott a «Vadászlap» szerint: 1894-ben 177 db, 1895-ben 121 db, 1896-ban 133 db, 1897-ben 143 db, 1898-ban 173 db, 1899-ben 149 db, 1900-ban 153 db. Mi türés-tagadás, nekem a medve roppantul imponál és azért talpra való legénynek tartom azt a máramarosi ruthent, ki a vetéseibe tévedt maczkót égö üszkökkel iparkodik elűzni, söt jó vagy rossz kedvében még párviadalra is kihivja. Ily esetben balkarját rongygyal vastagon becsavarva, pusztán egy a tüszőjében elhelyezett késsel indul ki a páros viaskodásra. Meglátva a maczkót, addig ingerli, mig ez illő poziturába áll és feléje tart. A ruthen aztán szépen bevárja, s ha az állat harapásra készül: ekkor balkarját hirtelen a maczkó kinyílt szájába dugja, jobbjával pedig fölhasítja a hasát. Ez kétségen felül igen egyszerű és kényelmes proczedura és nem költséges módja a vadászatnak. A ki arra rászánja magát, igényt tarthat a megtisztelő Medviscsuk