Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A róka, nyúl, szarvas és vonzalék falkavadászatokról

74* kiabálásban és bátor lovaglásban áll, de ezek nagyon csalódnak, s ne vegyék rossz néven, 'ha néha a falkár vagy falkanagy türelmét vesztve, szitkozódásba tör ki. Ha a kopók szimatot vesztve szüneten (check) vannak, senki se szóljon, senki jó tanácsot ne adjon, ilyenkor legbiztosabban fogják ők maguk a falkár csekély segítségével föltalálni az elvesztett szimatot s teli hanggal tovább hajtani." „Mindenekfelett kerülendő azon annyira elterjedt, de felette hibás szokás, hogy megpillantatván a fáradni kezdő nyúl, a lovasok teli torokkal kurjantanak, ez nemcsak a kopókat rontja, rákapatván őket, hogy a legkisebb zajra orrukat a szimatról felemelve, körültekintenek, de egyszersmind igen unfair s nem igaz sportemberhez illő viselet. Hasonlólag kárhozandó az elveszett szimatot nyomozva, a nyúl nyomdokait (ahol a talaj minősége engedi) szemmel felkeresni akarni. A nyúlnak is meg kell hagyni a maga, egy jó falka előtt úgyis csekély menekülési esélyeit, különben a sportból öldöklés válik." „A faílkár mindig nagy vigyázattal legyen, hogy a vadászat közben kopóit természetes sebességüknél nagyobbra sohase serkentse." „Azután figyelemmel legyen arra, hogy kopói az egyszer felvett nyúl szimatján maradjanak. Friss szimatot felvenni csak akkor engedhető meg, ha az első elveszvén, annak felleléséhez s kidolgozásához már semmi remény sincs." „Egy nagytekintélyű író következőleg szól e tárgyban: tanácslom minden fiatal falkárnak, ha jó szimatra van kilátás, jó távolságban maradni a kopóktól, kivált ha szél ellen hajtanak, mert ily esetben a nyúlnak csak azon egyetlen megszabadulási módja marad, hogy meg-