Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A róka, nyúl, szarvas és vonzalék falkavadászatokról

54 hetségükről, minőségükről és idomításukról. Ugyanis ha a kopók nem mennek be szaladva, hévvel, buzgalommal, széjjel elárasztva a rejtet, hanem csak úgy immel-ámmal, egymás után bebandukolnak, úgy ezek a kopók már nem jók. Vagy engedetlenségről tanúskodnak, ha berohannak a rejtbe, még mielőtt a falkár ezt nekik jelzi. A jó kopó nem ad előbb hangot, míg nem bizonyos benne, hogy a helyes szimaton van. Mikor csak azt hiszi, hogy a szimaton van, de még nem bizonyos benne, akkor csak a farkát (kopó farka angolul: stern) gyorsan csóválja, angol vadásznyelven „feather" és csak miután már bizonyos benne, akkor ad hangot. Ezekkel ellentétben vannak az úgynevezett lármás kopók („babbler"), melyek minden igaz ok nélkül is adnak hangot. Szintúgy vannak az úgynevezett néma, hallgatag kopók, melyek akkor sem adnak hangot, ha tudatosan is szimaton vannak. Ezek minden más, különbeni jó tulajdonságuk mellett is a megbízhatatlan kopók közé számíttatnak. Azután vannak az úgynevezett „skirter" kopók, melyek nem törődve a falkával, hanem egy darabon különválva, mint mondani szokás, a saját szakállukra, külön vadásznak. Ezen skirter kopók nem tévesztendők össze azokkal a kopókkal, melyek lustaságuk, vagy más egyéb hibájuk miatt válnak el a falkától, azért, hogy lemaradhassanak. Vagy pedig késedelmező természetüknél fogva lekésve, mintegy kedvetlenül jönnek a falka után. A megbízhatatlan kopókat legjobb kiküszöbölni, mert a rossz példa ragályos. Újoncok esetleg még javulnak, de öregek már nem.