Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A róka, nyúl, szarvas és vonzalék falkavadászatokról

48 kopók — természetesen a jó, megbízható kopók — ál­tal veszi tudomásul. Ha szimatra jut a kopó, akkor csa­hol, vadásznyelven mondva hangol, vagy hangot ad. A szimat erősbödését pedig fokozottabb hangolással jelzi a kopó és egyúttal jobban neki iramodik. Többet a szimatról, legalább is biztosan nem lehet mondani. A szimat általában legjobban tartja magát, csen­des, borús, langyos, párás időben, kissé nedves vagy harmatos talajon, vagy egy-két tenyérnyire fölötte lebeg, ez utóbbi a legkedvezőbb, mert ilyenkor a kopók jó iramban követhetik a szimatot anélkül, hogy le kel­lene érte hajolniok (breast high scent). A szél elfújja a szimatot és nagyon szeles időben nem is lehet vadászni. Szintúgy a száraz idő sem ked­vező, valamint a hideg és túlvizes idő sem. Vannak jobban és kevésbé jobban szimatot tartó talajok. A szimat elveszhet azáltal is, hogy összevegyül, aközben arra elhaladott élőlények, vagy tárgyak sza­gával. Egy üldözött, menekülő róka szimatja gyengébb, mint egy friss, pihent rókáé. Kedvező körülmények közt hosszabb időn át, vagyis az üldözött vadtól nagyobb távolságban is meg­marad a szimat. Kedvezőtlen körülmények közt pedig csak rövidebb ideig, vagyis az üldözött vad nyomán csak kisebb távon belül marad meg a szimat. De semmi esetre sem szabad elfelejteni, hogy azért a végletekig semmiféle körülmények közt sem tartja magát a szi­mat az üldözött vadtól távol. Egyszóval a szimat külömböző okok miatt, hirte­len is gyengülhet vagy javulhat vagy elveszhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom