Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A falkavadászatok fejlődésének története rövid pár szóban

lé dászta őket 47 éven át. őt illetik a „Father of the fox Hunting" jelzővel. Magyarországon a mai alakjukban isimert f alkavadászatokat Széchenyi István gróf honosította meg 1823-ban. Mint ahogy azt az angol leírásokból lehet tudni, a XVIII-ik században szokás volt egy és ugyanazon kopókat, melyekkel a rókát vadászták, időszakonként nyúl után is használni. Ennek a be nem vált és idejét mult téves szokásnak magyarázata le van írva a később említett szakkönyvekben. Lord Wilton az ő „Sports and Pursuits of the English" című könyvében körülbelül 1750-re teszi a dátumot, amióta ez a téves szokás megszűnni kezdett és kezdték a mai tiszta fajú rókakopókat nevelni. Például a legjobb vérűnek ismert Belvoir róka-kopók eredete 1756-ra vezethető vissza. 1750 előtt és több helyütt még jóval későbben is, Angliában, gyakoriak voltak az úgynevezett szabadon konyhálkodó falkák, „trencher hounds", melyek ez elnevezésüket onnan kapták, hogy sok helyütt a vidéki emberek mindegyike tartott egy-két pár kopót, ezeket nem rendes kennelekben tartották, hanem csak a többi kutyákkal együtt éltek és kapták meg eledelüket. Ilyen szomszédok azután kopóikkal összeállva, meglehetős nagy falkát alkotva, vadásztak. A „Baily's Hunting Directory" szerint, a már elébb is említett Bilsdale róka-kopó falka 1888-ig volt ilyen „trencher fed". Falkavadászatok majdnem minden országban vannak, hol rókát, nyulat, szarvast és a vonzalékot követik, űzik a kopó falkák, a kontinens egyes országaiban még a vadkant is, némely helyen talán több parádéval, mint sporttal. Dél-Afrikában és egynéhány más, Európán kívüli helyen a sakált is vadásszák kopó falkákkal.