Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

II. A nevelés - 3. A nevelés

vizslák hamar megszokják, hogy, mihelyt a szobában magukra maradnak : ágyra, divánra, karszékekre felfeküsznek s akárhányszor lezavarjuk onnan, a következő alkalommal ismét megteszik. Az ilyen helyekre hintsünk finomra tört borsot, paprikát, vagy burnótot; ha nem használna, akkor a következő drastikusabb, de biztos szert ajánlom: Vegyünk két darab, körülbelül 5o—60 cm. hosszú és 4o cm. széles, erős kártyapapirt; az egyikbe tűzzünk bele, egyenletesen elosztva, alólról fölfelé 3o—4o darab rövid, de erős gombostűt úgy, hogy hegyükkel egyenesen kiálljanak; ragasszuk vagy varrjuk a másik táblát az előbbinek azon lapjához, melyen a tűk feje van, hogy ezek visszanyomhatok ne legyenek. Az ily módon praeparált táblát, a nélkül, hogy az eb látná, helyezzük az ágyterítő alá, hová az eb feküdni szokott, vagy a divánra, és teritsünk rá valamit, hogy az eb ne láthassa. A tűk hegye természetesen álljon felfelé. Hagyjuk az ebet magára a szobában; a kényelmes fekvő helyet fel fogja keresni; de ezúttal utoljára, mert a jövőre végleg elmegy tőle a kedve. Ne tűrjük, hogy a vizsla a konyhában tanyázzon; leszámítva az etetés idejét, a konyhában helye ne legyen. Eltekintve attól, hogy könnyen leforrázhatják, itt csak alkalmat talál a nyalakodásra, lopásra, és a vizsla pákosztos lesz. A konyhában legyen egy vessző mindig kéznél s mihelyt a vizsla hivás nélkül megjelenik, azonnal vétessék alkalmazásba. 5. Koldulás és nyalakodás. A koldulás, az asztal körüli folytonos szimatolás és a lopás mind olyan tulajdonságok, melyeket egy jól nevelt vizslánál tűrni nem szabad. Ezen rosz szokások nemcsak az ebet, hanem 47