Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

II. A nevelés - 3. A nevelés

első dolga leend a kapun át a szabadba jutni, hol azonban alig teszi ki a lábát, egy pár jól irányzott csapás várja, mitől ugyancsak nyüszölve rohan vissza, hol gazdája barátságosan fogadja s helyére vezeti. Ha már megszökött s a szabadban van, soha se magunk kergessük haza, hanem idegen egyén által végeztessük. Azon vizslák, melyeket gyakran viszünk magunkkal sétálni a szabadba, vagy melyeknek elég alkalmuk van mozgásra, ritkán szoktak csatangolni; inkább az elhanyagolt, mindenkitől elhagyott és folyton zár alatt levő ebek mutatnak hajlandóságot a megszökésre. 3. Rágás, tépés, rongálás. Fiatal vizslák, különösen a fogváltás idejében, nagy előszeretettel rágcsálnak mindenféle tárgyat, mi utjokba akad, mi által gazdájuknak nem egyszer jelentékeny kárt okozhatnak. A rágási ösztön a fiatal ebeknél szükségszerűen jelentkezik s annál nagyobb mértékben lép fel, minél kevesebb alkalmat adunk az étetésnél ezen természetes vágyának kielégítésére. Sokan káros hatásúnak tartják a fiatal ebeket épen fejlődésük idejében animális tápanyagokkal tartani s csontok rágásától visszatartják. Tapasztalatom szerint ez egészen hibás felfogás; épen a fejlődés korszakában nem szabad az intensivebb és csontképző tápanyagokat, milyenek a hűs, porcz és gyenge csontok, megvonni. Eszleleteim arra az eredményre vezettek, hogy azon ebek, melyeket bőségesen tápláltam, borjúlábból készített eledellel, tehát porczot és gyenge csontot eleget kaptak, mind igen jól fejlődtek és rágásukkal űgyszólva semmi kellemetlenséget sem okoztak; mig azok, melyeket tejjel és vegetabilis eledellel tápláltam, kivétél nélkül rágcsáltak. Ez különben az állat ragadozó természetéből is kimagyarázható, mert a domes45