Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Erdőzúgás

«8 ERDŐZÚGÁS. felhő árnyéka hullámosan fut végig rajta. Vihar van készülőben. Megmozdul az erdő, bólogatnak a fák, reszketni kezd a Krisztust áruló nyárfa. IIol zöldet, hol fehéret mutat minden levele. Sápad, zöldül félelmében. Zizegés kél a lombok közt. Belesóhajt a szél a fűbe is, mely hullámosan lapul a földre. Visszasóhajt az erdő s egyszeribe hangos lesz mélye. Vihar van készülőben s itlbent, nálam, a természet háborgása közepette most minden zajongás csendesül. Megfog, megragad a természet kitörése ; feledem saját bajomat. A sivitó, fütyülő szélre az erdő zúgással felel és haragjában szine minduntalan változik. Ezer szine támad a zöldnek. A mi most aranyzöld, egy szempillantás alatt ibolyazöldre változik. Mennyi szin, mennyi változás. Zug, zizeg, sóhajt, süvölt minden. A sudár fák egymásra hajladoznak; egymást támogatják és egyel sodornak lombjukon. Ar; uiycső támad, hullatják kora sárga levelüket. A völgv öle sötél és élésen válnak cl mély szinétől a megvilágított, imbolygó fák. A tölgyre kuszoll borostyán pedig — mig védőjének korhadt ága recseg-ropog — biztos védelemben, oly nyugodtan pihen. Rohanva sietnek a fellegek; az ég azúrja már alig-alig látszik egy-egy felhőfoszlány mögött; az erdő szivére is sötél árnyék borul. Tompa moraj kél a rét felől ; megzendül az ég. Egy árva pillangó bokorról-bokorra libegve menhelyet keres. Megült. S az erdő királya, a bükk? Áll rendületlenül; csak fejét rázza haragosan és hullatja levelét. Aranyat könyezik. Vastag dereka oltalmat ad s én oly biztosnak érzem magainat alatta, mint sehol. Pedig dörög, s messze villámlik az ég, de a bükköt még a villám is kerüli. Bömböl az erdő, ugy visszhangoz minden dörrenést. * Az orkán kitombolta magát, a zivatar elvonult felettünk s már csak az erdő mögött morog. A völgyből nyirkos köd, pára száll s a megszaggatott, rohanó felhők mögül kikandikál az ég