Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Tilalmas időben

54 TILALMAS IDŐBEN. hurumm! hatalmasan beledupláz a félhomályba. Az egész csapat egy szerencsétlent kivévén sértetlenül elsüvített mellettünk. Egyet vaktában eltalált, de béllövést kapott, mert egy puskalövésnyinél messzebb már nem birta a repülést. Kétségbeesetten verdeste szárnyával a levegőt, mind magasabbra emelkedett, hogy aztán annál mélyebbre essék. «Brávó, megvan.» «Meg-e, hol?» Barátunk ott, a hol áll, lerakja foglyait a fűbe és viritózöld kalapját rájuk borítja, hogy igy könnyebben megtalálja, s aztán megy a leesett foglyot megkeresni, a miben mi is segítettünk neki. Most vissza a letaposott nyomon a zöld kalaphoz. Vissza ám, de hova? Hisz sürgés-forgása közben úgy összevissza járta a búja rétet, hogy ember legyen, a ki a nyomon eligazodjék. Már pedig a híres zöld kalapot a búja zöld fűben esti szürkületkor ugyan meg nem találja. Elkezdett körbejárni, mindig szűkebb-szűkebbre vonván a kört. «No mindjárt meglesz. Ott van ni.» Nagyot ugrik. Ott ám, egy vakandtúrás. Barátunk hajadon fővel is kezd izzadni a hüsülő berki levegőben. Mi biztatjuk, hogy csak keresse, majd addig lepihenünk az árokparton. Barátunk dühös kezd lenni, «kerteik»-ek röpködnek felénk, s Lalán — ha az elveszett foglyok és zöld kalap kezében vannak — még azokat is hozzánk röpítené. Minden biztatásunkat újabb bosszantásnak veszi, de csak nem hagyja kint zsákmányát s falu csodájára hogyan menjen haza hajadon fővel. Egy segíthetne csak: Piczi. Igen ám, de nem annak, a ki őt oldalbarugással tisztelte meg. Kezdi kérlelni a kutyát: «Piczi, da komm her, herrein sőn. Gvere ide kutyus, apport sőn. Keress szépen.» De Piczi behúzza farkát és sunyítva «Kehrteuch»-ot csinál. Eloldalog s hátam niegetl az árokparton megül. «Bestia», ordítja dühében izzadó pajtásunk s csak keres tovább. Piczi szaglászni kezd, felfedezi az elrejtett nyulat. Hopp, megvan! egy jó gondolat, a süldőcskét észrevétlenül a táskámba rejteni. Hiába volt minden, dühös zöld kalaposomnak fogoly és kalap nélkül kellett hazatérni. Mikor a rétről megindultunk, úgy rémlett, mintha a korcs valamit nagyon szagolgatott volna a letaposott fűben, alig néhány