Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410
Nádi utakon
NÁDI UTAKON. A türelmetlenség okozta vadászláz elmúlt, biztos kézzel megnyomom a ravaszt. A nemes madár összekapja szárnyait, maga alá ejti összeroncsolt lábait, felemelkedik néhány másodperczig a magasba, olt lebeg egy pillanatra, mint fehér hab, aztán rohamos eséssel zuhan túlnan az áthatolhatatlan náderdőn, a sik vizre. Egy nagy csobbanás hangját hozza felém a szél, a mely elfújta minden reménységemet is, hogy szép vadász-zsákmányomat megtalálhassam. Fehér sziiz vízililiom legyen hófehér szép madaram párnája, zöld levele szemfedője, simogató hullám ingó-ringó temetője. l)e nem azért hijják csónakosomat Góri Ferencznek, hogy ily egykönnyen belenyugodjék ilyen disz kócsag-temetésbe. Leteszi Góri az. evezőt, lehúzza a csizmáit s térden felül gyürkőzve lép a hideg vizbe. Jobbra-balra szorgosan lába alá tördeli az erős növésű idei nádat, otthagy egymagainra s a letördelt nádszáron, mintegy eleven gyöpiin, mindjobban behatol a náderdő rejtelmes mélyébe. Szememet a tört nádi útra szegezve, csak a nád tördelését hallom ; hallgatom, mikor ér ki túlnan a sik vizre. Félórai nehéz és veszedelmes vállalkozás után diadalmasan lóbálja előttem a megkeresett, remek példány nemes kócsagot. Erre a szép látványra bizony a nap is kisüthetett volna. Eközben a szélverte hullámok messze elhajtották leshelyünktől a vizszinen lebegő ibiszt és héjját, a melyeket kiemelvén a vizből, alig győztünk megtisztogatni a vérszopó pióczáktól. - «Most már mehetünk, Ferencz, a halászgunyhóhoz.»