Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Nádi utakon

NÁDI UTAKON. Ii * I \RMAN ÜLTÜNK a döczögős stájer ko™ csin, csurom vizesen, de azért tele vágygyal és reménységgel, hogy: bár kacsázni megyünk, de ez alkalommal kócsagot lövünk, a mire már évek óta készülődöm. Azt jelentették a halászok, hogy az idén szokatlan nagy számban érkeztek a kócsagok, lehetnek vagy háromszázan. Lehetnének. De normális számítás szerint — gondoltam — lesznek vagy harminczan. Már o J ettől a gondolattól feltüzelve, sem tarthatott vissza egy kis szitáló eső. Csak most hajnalodott. A kelő nap már két órai utat tett az égen, de a lehűli földre egyetlen sugarat se küldött. Sürü, páratelt, szürke felhők borítják az eget; ködbe vesznek Szigliget és Badacsony, — a keszthelyi és szabari hegyek. Finom fátyolként kékes pára lebeg a tnrfás berken és semmi sem biztat, hogy kiderül az ég, eláll a hajat-bajszot haragosan összekuszáló szél és borzogató hűvös nyári eső. Csakis északkeleten, a nagy tó felett, látszik a látóhatár szélén egy keskeny szürkéskék sávja az égnek; ez is inkább csak boszant, hogy ott jobb idő van. Már mögöttünk maradt a völgykatlanban fekvő falu esőáztatta, piszkos fehér falaival, szélczibálta, kéménytelen nádfedeleivel, a melyek alól a nyirkos levegőben lomhán terjeng szét a falu felett a vizes csádé sürü füstje. Vadászadomák közben észre se vettük,