Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Viharfuvó hegyek között

92 HEG YEN-VÖLGYÖN megáll, odaszagol valamihez a havon és csaholás nélkül tovább megy a nyomon. — Mi volt, mi volt? Hol van, jaj hol van?! — jajong «Bábi» ténsasszony «Zahraj» nyomán, aztán mikor a lövés helyén semmit se talál, idesompolyog hozzám, felrántja szemöldökét, megül mellettem és félszemmel rámpislogva, sunyi pofával mintha azt mondaná: «Megették előlem a hunczutok». M A havazás elállt, az orkán mintha elfáradt volna, elpihent; északon tisztulni kezd az ég alja és a magasan rohanó ködfelhők mögül már-már áttetszik a nap sápadt korongja, mely olyan, mint az invalidus szürke waffenrokján a pakfong medália. Ámde mikor egy-egy röpke pillanatra a ködfelhő meghasad s a téli képre őszi napsugár ragyog, a büvös-bájos jelenség megkapó. Ha pedig az Isten keze félrehúzza a ködfüggönyt, arra, ott északon, a hol örökhó borítja a zergenyájas Magas-Tátra csipkés, rovátkás ormait s a rávetődő fénynyaláb végighasítja a szürke felleget — óh akkor azt hiszem, hogy a hasadékon át maga az ezüstös menyország ragyog! Gyönyörűségemből mély basszus hang ver fel: «Hunhun? Hun-hun?» — csahol «Fogas» a hegyoldalban és kvartettben kisérik nyomon «Pluto», «Diana» és «Sultán». Ohó, ezek előtt nagy vad lehet! «Fogas» nem hiába csahol, annyit legalább is ér, a mit nyomoz, mint egy agyaras, a mit ebben a hajtásban nem is várunk. Rettenetes zenebona támad alattam a völgyben, a hol mind a négy kutya találkozott, aztán egy dübörgő ro-