Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Óriások temetője

1

0 HEG YEN-VÖLGYÖN merre van, de arra kértem, hogy ide ne jöjjön soha. Itt ne kaczagjon soha. — Hej! te Misó; mégis féltél, hogy ide csal valakit a kaczagása. — Ennek is meg van a maga oka, uram. Majd, ha elmondom, elhiszed, hogy a Tátra-bérczek hajdan mind élő emberek voltak. Olyanok, mint jómagunk; csakhogy óriások. — Régen, nagyon régen, — mikor még mi szegény apró emberek, nem éltünk a földön, — tündérvilág volt ezen a vidéken; — fordított egyet Misó a Marka történetén és belekezdett a Tátra-bérczek meséjébe. Az illatos alpesi fű közé hanyatt heveredve egy ideig nyitott szemmel csak hallgattam a vezetőm ajkairól folyó történetet; de aztán az izzasztó őszi nap melege, az ózondűs hegyi levegő és a mámorító virágillat annyira elbágyasztott és megrészegített, hogy ma már igazán nem tudom, hogy: csak hallottam-e, vagy csak álmodtam-e a Tátrabérczek regéjét. * Az öreg tündérkirálynak két leánya maradt. Gonosz az idősebb, Jószív a fiatalabb. A koromfekete-hajú, éjfeketeszemű néne: csupa büszkeség, uralkodni vágyás, szívtelenség. Az aranyszőke-hajú, égszinkék-szemű hug: maga a szendeség, szerénység, szivesség. Az idősebbik leány az öreg király halála után, menten magához szerette volna ragadni atyjaura koronáját. De hát — így szólt a tündérek törvénye — csak az követheti a királyt a trónon és választhat feleséget a két