Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Köd a zsombikon

KÖD A ZSOMBIKON 33 kop színes képe. Szivárványból van minden fűszál és ezüst pókhálószálakkal van minden zsombik egymáshoz kötözve. Apró gyöngyökben függnek rajtok a harmatcseppek. A mint megnagyobbodik a legfelső gyöngycsepp, megindul a lejtős úton s az egész gyöngysoron végig szalad. Egyesül a második, harmadik s többi cseppel és mikor megdagad, nehezebb lesz, elereszti a lenge pókhálószálat. Potty. Leesik a nyirkos földre. Az opálszínű gyöngyből szürke sár lesz. Kopognak a hulló harmatcseppek. A mély csendben csak egyhangú potyogásuk az egyetlen hang. El is feledkeztem, hogy tán már indulni is kellene valamerre. Gondolkozva nézdegélem a futó harmatcseppeket. Minden csepp elmúlása egy-egy élet lefolyását jelzi. Megszületik az első ragyogó csepp; futtában felszedi a többit. Ezek az évek. S a mint növekszenek az évek, az élet gyenge pókhálófonala végre el nem bírja, — a legragyogóbb csepp, a legfényesebb tehetség is visszatér a föld szürke sarába. A szürkeség pedig beföd, eltakar idővel mindent. Még a penészes síri szag se hiányzik. Dohos párázat fojtogat a zsombikos aszott füve és fonnyadt sása közt. Ez a legszűkebb világ is, a melyet a nyomasztó köd határol körülöttem, az élet múlandóságát példázgatja a múló harmatcseppekkel. A zajgó, forrongó, lüktető nagy világban egy emberélet csak egy szertefolyó harmatcsepp, a melyet a föld szürke sara magába szív. Volt, — nincs. Talán szürke kép; szürke színtelen gondolatok, de mikor oly szürke a világ is körülöttem. Makay Béla: Hegyen-völgyön. 3