Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Fehér világ

FEHÉR VILÁG 21 nes vonalban. Mintha lépések volnának. Otromba nagy, parasztcsizma gyúrta le a szűz hóréteget a szántásig. Helylyel-közzel még a sarj adózó vetés zöldje is kilátszik. Fáj nézni, hogy tiporta sárba a természet szüzességét a patkós sarok. A lépések a kis erdő felé vezetnek. Dombon fel, hajlásba le. Ügy kell neki! Itt elvágódott a kószáló. Megbotlott valami rejtett kukoriczatorzsán, a mit hóbuczka takar. Az egész alak mélyen rajzolódik a puha hóban. Ijedten kapaszkodott a fagyos semmibe, mert a hóban kiterjesztett karjának is ott van hű lenyomata. Fejszéje is volt vagy mi, mert az elhasalt alak mellett ennek is ott maradt a hóban «hült helye», amint kapkodtában kezéből kiejtette. Sapkája is leröpült fejéről; de ez már nem sülyedt mélyen a hóba; alig sértette meg a kissé keményebb felső réteget. A magányos vándor feltápászkodott és a mint a nyomok mutatják, folytatta ütját a kis erdő felé. Bizonyos, hogy hatalmasan elkáromkodta magát; mert különben a domb alatt, onnan a tüske alá kapart vaczkából nem ugrott volna fel az a vén kani, mely fülét hegyezve ott dobálja most magát, hosszat, előre a hómezőn. Megült. Hátsó két lábára áll s úgy neszel hátra: «Hátha nem vettek észre? Tán nem is kéne messze futni? Milyen jó kis helyem is volt!» Úgy meglapul a hóban, hogy a füle is alig látszik ki. Aztán egyszerre csak ismét felpattan; kettőt-hármat oldalt ugrik s kirúg, hogy a hótakaró csak úgy sziporkázik bele. Vesd el magad! fut ki a világból; de már a harmadik ugrásra úgy eltűnik, mintha a hó nyelte volna el. Valami dombhajlat mögé került, melynek határvonalát az árnyék nélküli nagy fehérség meglopta.