Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Fehér világ

FEHÉR VILÁG 19 Pirkadni kezd. Rózsaszínű határvonalak élesítik a tárgyak alakját. Minden dombhajlat, minden fa és bokor, melyet zúzmara és hó borít, rózsaszínű szegélyt kap, mely a hó fehérségén át kékes árnyékba vész. A messze látóhatárról nagy tűz fénye verődik ide. Lángba borul a hómező. Most bukott fel a nap biborkorongja a havas látóhatár peremén. A fehér egyszínnek csalékony távlata oly közel hozza, mintha a tüzes korong rögvest a hómezőre dőlne. Vérben fürdik a nap, de már a zenit alatt szelíd aranyrózsaszínben olvadt fel a látóhatár peremén, keleten bíboros hómező. Minden határozottabb alakot nyer. Mindennek színe rózsaszín és sejtelmes lilás árnyékok surrannak végig a hómezőn s ölelkeznek a csupasz kis erdő kékes homályával. A nap kiemelkedik vérfürdőjéből; piros, telt arcza sápadozni kezd és aranysárga hétköznapi öltözetében indul megszabott ütjára. Az izzó lávafolyam jeges hideget sugároz. Nem meleg, hanem metsző hideg ömlik szét megjelenése után a mezőn. Hová lett a nap perzselő nyári heve! Bizony, bizony az «öreg úr» az égen tán maga is fázik és lábzsákot húzott köszvényes lábaira; mert mintha némi felhő gomolyogna alatta. A nap korongja már nem is sárga; csak a széle, körülete. Magja olyan, mint a fehérré fakult réztányér, mely a szél borbélyczégére gyanánt fityeg az azúrkék égboltozaton. Valóban, a napkelte nyomában támadt szél szinte