Magyari Szász Ferenc: A gyakorlott vadász, vagy ismértető a vadászat körében. Nagyszeben, 1842. / Sz.Zs. 1467

Vizsla tanitás mezőn

82 volságra, 's kihozására biztatjuk, mit langyos vízben többnyire örömest tészen; ha pedig éppen nem akarna, más mód nincs mint magunknak is be menni 's ötét nyaklóján vezetni szűnetlen szépet téve nékie, mig víziszonyát elvesztette, 'sörömest megyen magára is; jó aportirozó vizsla ritkán fog idegenkedni , a' vadat vízből is kihozni; Erőszakoson vizbevetni semmi esetre nem kell, mert ezáltal tökélletésen elidegenedne a' víztől, hanem inkább mint szárazon úgy itt is az egész leczkét kötélén kell gyakoroltatni. Ha későbbre vízből örömest aportiroz, réá kell szorítni hogy ezen szóra vízbe! (Hinein ! entréz!) azon hellyről hol parancsoljuk késedelem nélkül beszökjék, Előre! Jobbra! vagy: Balra! ússzan , 's első szóra: Vissza! töstént kijőjjen; 's szoktatni hogy lövésre, ha t. i. a' vad elesett késedelem nélkül bemenjen. Ifjú réczéket fogatni vizslával kedves vadászat, de azt nagyon rontja, nem csak azért hogy ezeket kergetni 's lövés nélkül elfogni kötelessége, mi által jó állását elveszti \s szárazon is kergetni fog, hanem azért is hogy a' víz és különösen mocsár, hol ifjú réczék szoktak tartózkodni , a' bőrt felrágja, 's idő előtt hajlandóvá leszi azon esmért gyűlöletes, bajosan