Magyari Szász Ferenc: A gyakorlott vadász, vagy ismértető a vadászat körében. Nagyszeben, 1842. / Sz.Zs. 1467

Az Elő oskola

49 Nem csak apróbb madarat, farjet, foglyot, miket örömest hoz, hanem réczét, ki töltött nyúlbőrt* ragadozó madarat, szárnyas egeret, sőt tövis disznókot is elkeli hoznia minden késedelem 's tétovázás nélkül, 's addig hordozni ura után mig ennek tetszik ; Ha azomban nem mindjárt és az első Ieczkére tenné is mindezeket* nem kell a' béketűrést elveszteni, 's ütni, verni; lassan lassan szép szóval, sokszori gyakorlással, simogatással, 's néha a' mindég nyakán lévő kötél segitségivel is biztoson Czélt érünk; el nem feledve mindazonáltal azt; hogy a' mit a' kutyával el akarunk érni, soha addig el ne bocsássuk, míg bár egyszer meg nem tette a' mit kivánunk, hogy a' leczke mindég simogatással 's dicsérettel végződjen, nem pedig gorombasággal, mi által a' kutya a' jövő órától borzadhatna; ha lehet ugyan Szépszerént, de akár mint is soha sem a' kutya, hanem a' gazda vagy tanitö akaratjának kell tellyesednie, 's ha a'kutya ezen elvet egyszer, mint változhatatlant megértette, bizonyosan fél annyi munkával fog azori túl tanúlni. Az aportirozásnál nem kell engedni hogy á' tárgyat mellyet hoz végén fogja, hanem mindég derekán azaz a nehézség pontján hogy az a' földön ne hurczolodjék, 4.