Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Török históriák

41 válni a napközben utunkon gyűjtött állatainkat. A rovarokat kezdtük tűzdelni, a békákat formaiinba raktuk, a gyíkokat is rendbe hoztuk — mindezt természetesen az utczán, a földön. Volt nézni valójuk. Körülöttünk a férfiak ültek és füstöltek; mögöttük a fiuk, a kiket különben mindig elzavartak, mert idevaló fogalmak szerint nem illik a gyermekeknek férfiak társaságában lenni. Hátul meg, kicsit távolabb, az asszonyok nem épen diszes koszorúja. Minden mozdulatunkra figyeltek és magyarázgatták egymásnak, mire való ez a sok bogár és gyík. Leginkább tetszett nekik a finom gombostű, a mire a legapróbb legyeket szurkáltuk és a bot, a melyikkel lőni is lehet. Öreg este volt már és kormos kohómunkások szintén ott szürcsölték kávéjukat száz főre megnőtt társaságunkban, mire végre megérkezett a rendőrség két kiküldöttje. Ezek a rendőrök általában kiszolgált katonák, a kik az egész országban csekély zsoldért zsandárszolgálatot végeznek. Szaptié a nevük. Össze sem lehet őket hasonlítani a mi csendőreinkkel. Ki papucsban, ki harisnyában jár; némelyiknek van kabátja is. — A nadrág foltozott, rongyos, a fez piszkos. Azonban panganétjuk van. Ez az ő ismertető jelük és hatalmuk jelvénye. Többször találkoztunk velük utainkon. Kivétel nélkül nagyon jóravaló, előzékeny és tisztességes embereknek mondhatjuk őket. Az országutakon lóháton járnak. Több helyütt megállítottak bennünket és leszállva a lóról, elővették kávéfőző készségüket, a mi mindig velük van és főztek nekünk ott az útszélen fekete kávét; korsójukkal vizet hordtak elénk a legközelebbi faluból vagy forrásról; ételt is adtak, ha volt nekik; pénzt soha sem kértek, de elfogadták, ha adtunk. A bulgar-madeni városi rendőrök gyalog jöttek elénk. Átadtuk török útleveleinket (teskere), megfizettük a láttamozás diját, mire ott a korhadó fatörzsön rányomták bélyegzőjüket és rendben volt minden. Meg sem nézték az útlevél belsejét - olvasni ugy sem tudtak. Szerencse, hogy oly későn érkeztek, miután munkáinkat már mind elvégeztük és holminkat ismét a lóra raktuk volt; mert alig hogy megvolt a láttamozás, valóságos forrongás tört ki a körülülők között. Felugráltak, lármáztak és veszekedtek azon, hogy kinek a házába fogunk most szállni. Többen is kívántak bennünket szállásba fogadni. Végre az egyik görög győzött, azzal a megokolással, hogy már máskor is lakott nála egy európai ur s az meg volt elégedve a szállásával.