Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Kis-Ázsia belsejében

Kis-Ázsia belsejében. Eregli, 1906. jul. 24. szki-Csehirből a négyszázötven kilométernyire beljebb fekvő Konia városába utaztunk a nagyforgalmu né­met vasút vonalán. Ez a vasútvonal körülbelül tiz évvel ezelőtt nyilt meg, de a környéken máris meg­látszik gyorsan átalakító hatása. A vasúttól egy napi járásnyira (tiz-tizenöt kilométer) fekvő falvakban még az ősrégi faekével szántanak, melyben egyetlen vasszög sincs; azaz csak fölkar­czolják vele az igy is bőven termő földet; a vasúti állomások körül pedig a legújabb szerkezetű vasekéket és aratógépet használják, olymódon, hogy egyes vállalkozók (németek) a ter­més felerészeért végzik ezt a munkát és a törökök örvendve nézik, mert nem kell dolgozniok s mégis kapnak egy kis búzát a földjük után. A messzebb fekvő falvakból teveháton, hosszú karavánok­ban hozzák a finom gyapjút a vasúti állomásokra, ahol be­váltják és kapnak érte kész ruhát és czipőt. Maga a török földmives nép még régi viseletében jár; de minden más ember, aki keresztény, Európában levetett öltözetet visel. A mi veze­tőnk is, a ki egyszerű örmény ember, barna kamgarn-felöltőben és fűzős czipőben kisér minket. Minden eszköz, edény és egyéb használati tárgy, üveg és fém egyaránt Németországból jön és már csak az elhagyott falvakban lehet itt készült kést, korsót találni. Hat-hét év óta sűrűn járnak ide a német természetvizs­gálók, gyűjtők és ugyanezen a czimen katonatisztek is, a kik állítólag tanulmányúton vannak itt és szintén gyűjtenek; tulaj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom