Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Elfogyott az édesvizünk!

78 gyárthat ugyan a tenger vizéből, de nem sokat lendített volna rajtunk. Ugyan nem szívesen tér be Brazília világhírű, azonban nagyon elhanyagolt kikötőjébe; de hát már most beletörődik ebbe is. Késünk bár ezzel egy-két napot, azonban ott kapunk elég friss vizet. Megkönnyebbültünk. Negyednapra partot láttunk. Braziliának a tengerbe ugró nagy sarka előtt néhány apró sziget van ugyanis egy napi útra Pernambuco-tól, mint Dél-Amerika nagy országának előretolt szirtfoka. Ezeket a szigeteket láttuk magunk előtt. Majd közelükbe jutottunk. Fernando Noronha nevét viselik. Termékeny, vulkanikus kis szigetek. Közülök a legnagyobbik négy kilométer hosszú. Szerény városka van a szélén. Ötszáz brazíliai katona lakik benne, abból a sötétszinü fajtából, mely a hajdan odahurczolt szerecsen rabszolga népség és a fehér portugálok vérének keveredéséből származott. Most egész északi Braziliában ezek a tunya feketék, meg a nagy számban megszaporodott mulattok uralkodnak, kik természetes gyűlölséggel viseltetnek a kisebbségben maradt fehérek iránt. Őket terheli Brazília és kikötőinek ismeretes hanyatlása is. Ezeken a szigeteken a kies paradicsomból fehér politikai számüzötteknek halálos poklát rendezték be. Közel kétezren vannak itt, kik lábukon lánczos vasgolyókkal járnak ugyan szabadon, de a szó szoros értelmében hajléktalanul, mert házat, kunyhót épiteniök tilos. Nem a tél hidege, hanem az örök forróság veszi meg őket azután és ha elpusztultak, senki sem tud róluk ; akár csak az Oroszország szibériai ólombányáiban eltűntekről sem. A legnagyobb szigetnek közepén, meredeken kiugró sziklacsúcs alatt, laposhátu dombot látunk s ezen jelző állomást. Ennek a kedvéért kerültünk mi erre a hajónkkal. Közelebb nem mehetünk; tilalom tart bennünket két kilométernyi távolságban, a hol most már órahosszat vesztegelünk, hogy mindenféle szines lobogókkal átszólhassunk - de hiába: a jelző állomás őre még aluszsza délutáni álmát a tikkasztó hőségben. Sípol a gőzös, azonban a brazíliai úr nem válaszol. Végre estefelé észrevett bennünket és most jelezte, hogy figyel. Hát beszélgettünk vele a tengerjáró hajósok módjára, különbözően összeválogatott és az árboczra fölhúzott lobogókkal. Minden befejezett mondat után jelezte ő is, hogy megértette. Az volt a kérésünk, sürgönyözze meg előre Pernambucoba, a hova holnap délután érünk, hogy szerencsétlen