Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Ak-köprü hidján

63 A nyereg mindig rajtuk van; e miatt sokat szenvednek a tevék és szamarak, mert a nyereg alatt a paraziták ezrei tanyáznak és nem tudnak szabadulni tőlük. A törökök meg nem nagyon keresik a munkát — minek is vennék le a nyerget a pihenő órákban az állatokról, ha azután úgyis újból föl kell tenni rájuk. Inkább mindjárt rajta hagyják hetekig, hónapokon át, míg ki nem sebesedik a hátuk; akkor azután lecsatolják. A fölrakodás elég hamar történik; ha elkészültek vele, fölverik a tevéket a földről, azután megfordítják a szamár orrát és megindul a karaván lefelé. A lovakat is egybeterelik és visszahajtják őket fölfelé a hegynek. Bizonyára ismét találkoznak néhány nap múlva Ak-köprü hidján. Két nap ide, két nap vissza, fölfelé a bányába, lefelé a tengerpartig, Mersina kikötőjéig. Csak pénteken pihennek, mert ez a törökök vasárnapja. így hozzák, igy viszik s igy adják át egymásnak a török császár ezüstjét az útszélen. Mersinából hajón viszik azután Konstantinápolyba; ott megolvasztják és pénzt vernek belőle. Se irás, se számadás, de igaz török becsületességgel adják tovább a kincseket. Én ott ültem a hid korlátján és gondoltam: Szent Isten - mennyit lopnának belőle minálunk! . . . Eltűnt a két karaván a szemem elől; azután én is elmentem az árnyékos hegyoldalba kutatni, keresni. Másnap reggel hazafelé indultunk.